A kártyás Krúdy

Nehéz lenne eldönteni, hogy a magyar szépirodalom talán harmadik legtermékenyebb írója milyen tevékenységével foglalatoskodott többet és szívesebben: írással vagy kártyázással? Ilyen tartalmú statisztikáink rendkívül hiányosak, nem is teszünk kísérletet a kérdés megválaszolására. És mivel a Krúdy-bibliográfiát már megalkották az irodalomtörténészek, a mi dolgunk Krúdy Gyula kártyás életrajzának rövid áttekintése maradt. Adataink egyik forrása a rendkívüli kincsesbánya, a krudy.hu web-lap.

I. Az író kártyaszenvedélyére
így emlékeztek kor- és játékostársai:

Pelyvás Ferenczik István: Krúdy Gyula
"A nagyvárosi élet tetszik neki, szórakozások után fut, elég jó keresetre tesz szert, de azt költekező életmódja hamar felemészti. Kártya, lóverseny, ital, asszonyok és írás: ez az élete egész műsora. "Palotám lehetne az Andrássy-úton, ha az Otthon-t (ott szokott kártyázni) meg a Turfot elvinné az ördög" - mondta sokszor magáról."

Roboz Imre: A mesemondó lovag: Krúdy Gyula (részlet)
"Egy délután hat órakor Krúdy az Otthon-körben húsz koronával ült le bakarázni. Gyorsan túladott a pénzén. Erre felkelt a kártyaasztal mellől, félrevonult az egyik sarokba s írni kezdett. Nem telt bele egy óra, készen volt a novellával, borítékba tette s a szolgával elküldte az egyik szerkesztőnek. Tíz perc múlva megkapta a honoráriumot: nyolcvan koronát. Ezzel helyet foglalt ismét a kompániában. A szerencse incselkedett vele: nyert, vesztett, újra nyert, megint vesztett. Végül aztán pénz nélkül maradt. Irt tehát rögtön ismét másfél óra alatt egy novellát. A szolga elrohant, a szolga megjött, Krúdytól pedig megint elnyerték a novella honoráriumát. Akkor már éjfél felé járt. De az író folytatni akarta a kártyázást. Harmadszor az előbbieknél nem hosszabb idő alatt terjedelmes cikket írt s azzal ugrasztatta ki ágyából a kiadóját. - A történeti hűség kedvéért említem meg, hogy a harmadik összeg is hűtlen lett hozzá, mire Krúdy székét a terem túlsó végébe vágta és hazaindult; reggelre meg is érkezett."

Móricz Zsigmond: Krúdy elaludt (részletek)
"Még alig tíz napja, tizenkettő. Ennek a szennyes tajtékú mának fodor hulláma összesodorta a csónakunkat, s egymás mellett kötöttünk ki egy füzesben: már a klubban. Örömmel ültünk össze, mint otthon az úri cserkelők, akik bokorba akasztják a fegyvert, hogy a Tisza-kanyarodóban együtt süssenek nyáron kecsegét.

- Gyulám, Gyulám, szívem reménye - öleltem őt -, mit keresel te itt?

Lehajtotta szomorúfűz-fehér fejét, s kedves dörmögő hangján mondta:
- Semmit.

Hosszú lábait keresztbe vetette, hosszú karjait ölében összerakta, s kicsit maga elé süppedve:
- Nem keresek én itt semmit... Nemigen keresek én már sehol semmit.

Fényes, nagy gömbölyű szemeit rám vetette, nyíri pajkos, ragyogó pillantását rám borította, s mosolyodott, hogy életének e stációját ily sikerülten körvonalazta.

- Még a kártyajárás is rossz az idén... - mondta csöndesen, mintha írná. Aztán együtt hallgattunk. Hallgattuk az élő morajt, amely hasonlít a nagyapáink méhesének zöngéséhez...

...Kisvártatva:
- Nem szeretem én ezt a mai világot... Azt mondják "átmeneti idők"... Csakhogy én nem kívántam átmeneti időt: igaz, ezt az egész életet se tudom, hogy valaha kiköveteltem volna... Protekciót biztosan nem vettem igénybe, hogy megkapjam... Itt se, mióta itt vagyok... Egy protekciót azonban elfogadnék: egy jó kabalát, hogy a kártya jobban szolgáljon... - mosolygott a beszéden, Szindbád mókás duruzsolásán. - Kártya ez az egész élet... egy kártyára van fel téve minden... Ez az egy még szórakoztat... Hogy ebben a bolond világban hogy fordul a sors... Bár arra se vagyok
kíváncsi: minek örülhet az ember, ha magyar?...

S elpillantott a távolba, komoly és szomorúan mosolygó szemekkel. Szindbád végighajózta emlékei minden folyócskáját, s oda ért vissza, ahonnan elindult. Felállt, kezet fogott lágy és selymespuha kezekkel, és átevezett a kártyaszobába, hol is átnyújtott tizenhét pengőt egy kollégának, a lapok járása és útmutatása szerinti részletekben... Aztán egy sarokba vonult, ahol csöndesen és békésen elaludt. Ahogyan Gehl mester, csodálatos, ugyanazon estén lerajzolta."

És néhány nap múlva, otthon, csöndes és kellemes ágyában, ugyanolyan békésen, ahogy élt, senkinek zavart nem okozva... örökre..."

Illés Endre: Krúdy Gyula (részlet)
"Még mindnyájan láttuk Krúdyt. Voltak, akik borozókban, hajnal felé találkoztak vele.
A huszadik diópálinka után - Szini Gyula feljegyzése - maga is úgy ült már, kezét két szék támlájára akasztva, mereven, dermedten, egyenesen, mint egy hatalmas, öreg, magányos diófa. Azután látták kártyaasztalnál, látták lóversenyen. Nagyon hallgatagon tudott veszteni; és az óriás-távcsövet, őszi versenyeken, olyan utánozhatatlan előkelőséggel és komolysággal emelte szeméhez, mint híres barátja, Szemere Miklós...

Ötvenöt éves volt, amikor meghalt. Azon az éjszakán is írt, amelynek reggelén végleg győzött benne a lázadó, fáradt szív. Gyertyaláng mellett írt. Nem azért, mert így talán Szindbádhoz illőbb volt. Azért kellett gyertyát gyújtani, mert óbudai szerényke lakásából kikapcsolták a közművek szolgáltatásait. A villanyt is. Szindbád eljutott a romantika csúcsára: a gyertyafényig és a teljes vagyontalanságig. Egy barátja feljegyezte, hogy egy karneolköves gyűrű maradt utána, egy köteg magyar kártya, amelyből hiányzott a tök király és a makk hetes, s néhány régi lóversenyprogram."

Pánczél Lajos: Emlékezés Szindbádra (részlet)
"Krúdy Gyula élete a legnagyobb rejtély volt. A városban napközben mindenfelé felbukkant jegenye alakja. Mikor írt? Mikor született meg száz kötetet jelentő életműve? Feljegyezték róla - és kéziratai bizonyítják -, hogy könnyen és gyorsan dolgozott, írásán alig javítgatott, s néha két novellát és két-három regényfolytatást is megírt egy ültőhelyében. Híres esete volt: egyszer az Otthonban, az újságírók klubjában leült kártyázni és amikor elfogyott a pénze, félrevonult és megírt egy novellát. Elküldte a klub altisztjével, aki rövidesen meghozta a pénzt, s aztán - ez is elúszott. Krúdy még kétszer ismételte meg ezt a műveletet, de pénz mindig elvándorolt tőle. Három novellája született ezen a napon, de egyiken sem érzett, hogy a pénz utáni hajszában íródott. Remekmű volt mind a három."

Füst Milán: Emlékezés Krúdy Gyulára (részlet)
Az első háború idején egy este Krúdyt és Karinthyt kártya közben találtam az Otthon Klubban.
A korona értéke nem volt már a régi, mégis a játszma tétje horribilisnek volt mondható, ezer koronába került egy-egy fordulója. Leültem melléjük, jobban mondva szegény Karinthy mellé, mert ő nagyon sápadt volt, de valósággal remegett is. Először láttam őt ilyennek, mert az még nem fordult elő, hogy a nyelve is akadozott volna. De most akadozott. Az volt az érzésem, hogy talántán eljövendő unokái nyomorára gondol máris, a szegény, elveszett életére, s hogy bensejében vért könnyezik a sok elúszott ezrese miatt. De ránéztem aztán Krúdyra is - s íme, Krúdy megint csak aludt. Karinthy a figyelemtől már majd megszakadt, de Krúdyn megint csak olyasmi látszott, hogy voltaképp oda se figyel, annyira nem, hogy még a fogát is piszkálta, lomhán. És mégis minden játszmát irgalmatlanul megnyert. S a végén közönyösen gyűrte zsebre a sok ezrest, s csak ennyit mondott Karinthynak szörnyű kegyetlenül:

- Sose búsulj, Frigyes, lesz az még rosszabbul is.

Perepatits Antal: Krúdy nyomában... (részlet)
"Amikor Babay József felkerült Pestre, Heltai vezette fel az Otthonba jókora távolságból mutogatván neki az épen jelenlevő óriásokat és hatalmasokat, amikor Krúdy került sorra Babay majdnem összetett kézzel könyörgött neki:

- János bácsi, ha istent ismer, csak vele ismertessen össze.
- Nem olyan egyszerű az, látod, hogy kártyázik.

Leültek és továbbra is a jelenlevőkről beszélgettek. Közben látják, hogy K. Gy. mint a nyárfa felegyenesedik asztalától, ami - mindenki tudta - azt jelentette, miszerint az összes pénzt elvesztette."