kártyás játékok, kártya játékok, kártya játékok online, kártya játékok ingyen, kártya játék leírások, kártya játékleírások
Kártyakult | Kártyaképtár | Külföldi képtár

Átkelésre várva

Anekdota a Kártyázó magyarok című gyűjteményből

A történetkének, amelyet itt elmondunk, bizonyos helyrajzi előzményei vannak. Az előzmények: hogy Paksról a Duna másik oldalára komp közvetíti a forgalmat. A komp óránként egyszer indul és az átkelésért a felnőttek 12 fillért, a gyermekek 8 fillért fizetnek rajta.

És most következik a történet. A minap négy kis paksi gyerek, tíz-tizenkét esztendősek, a kompon átmentek a túlsó oldalra, a Pakssal szemközt lévő faluba. Holmi rokoni látogatásról volt szó, és amikor elkészültek a vizittel, megint visszamentek a kikötőbe, hogy hazatérjenek Paksra.

Igen ám, de lemaradtak a kompról. A jármű már elindult, úszott a vízen, a négy gyerek meg búsan nézett utána. Mitévők legyenek itt addig, amíg majd visszatér a komp?

- Ha legalább kártyánk volna - szólt az egyik. - Alsózhatnánk.
- Kártya, - szólt a másik -, ha csak ez kell, hát van!

És egy csomó piszkos, maszatos kártyát húzott elő a zsebéből. Most mind a négyen leültek a Duna partjára kártyázni. Alsóztak. Csakhogy a gyerekeknek éppen annyi pénzük volt, amennyibe az átkelés került, egyenként 8 fillér. Vesztenivalója egyiknek sem volt, mert ha csak egy fillérje is hiányzik a nyolcból, hát nem viszik át a kompon. Viszont ha nem megy pénzbe a játék, kit érdekel a parti? Hát mit tett a négy kis paksi gyerek? Minden kockázat nélkül megkeverték a kártyát, osztottak, és egy álló órán keresztül sorba passzolt mind a négy, mert kevés számú filléreire való tekintettel egyik se merte felvenni a játszmát. Osztottak és passzoltak egy órán át. Aztán megjött a komp, a kártya visszakerült a zsebekbe, a négy kis amatőr pedig veszteség nélkül érkezett haza.


Képünkön – korabeli hírlap illusztráció –
katonaruhába öltöztetett gyermekek kártyáznak és muzsikálnak.


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére

Add a Facebook-hoz
Bridzsezzünk 2017! | részletek

2017: Új esztendő, új versenyek, új remények a bridzsasztalnál!
Tarokkozzunk 2017! | részletek

2017: Új esztendő, új versenyek, új remények az tarokkasztalnál!
Ultizzunk 2017! | részletek

2017: Új esztendő, új versenyek, új remények az ultiasztalnál!
Römiparti | részletek

A nemzetközi játékok között talán a legnépszerűbb a römi. Tucatnyi változatának leírását megtaláljuk minden kártyajátékos oldalon. Magyarországon többnyire a 14 lapos römit játsszák. A közelmúltban indított rummy-party.com online játéklehetőséget kínál több játékváltozatban
Ismét pagat.com | részletek

John McLeod Budapesten. Horváth Ferenc és Jánoska Antal riportja a Kártya Magazinban. John McLeod neve régóta ismert kártyás körökben. Az 57 éves londoni férfiú publikációi bekerültek az általa szerkesztett pagat.com internetes gyűjteménybe. A közelmúltban Michael Dummett-tel írott, két kötetes A Hístory of Games Played with the Tarot Pack a kártyakönyvtárak gyöngyszeme lett. John McLeod és barátai 2007-ben Budapesten és Szegeden jártak. Az esték természetesen tarokkozással teltek. Johnnal a játék szünetében – mondhatni két osztás között – beszélgettünk.
Kapcsolat
A weboldallal kapcsolatos
kérdésekben a levelezési cím:

1064 Budapest, Izabella u. 69.
Telefon: 06 1 332 3261
E-mail: civertan@civertan.hu

Az oldalon szereplő információk, képek
és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak.
Minimum felbontás: 1024 x 768
Grafika és kivitelezés: Civertan Grafikai Stúdió