kártyás játékok, kártya játékok, kártya játékok online, kártya játékok ingyen, kártya játék leírások, kártya játékleírások
Kártyakult | Irodalom | Novellák

Fehér Majzik Sarolta: Nagyapám bekerült a magyar irodalomba

Tíz éves voltam, amikor véletlenül egy számomra akkor még ismeretlen könyvre, a Szent Péter esernyőjére bukkantam. Örömmel lapozgattam benne.

Mindjárt a történet elején az író Mikszáth Kálmán segítségével nagy hegyek közé, egy kis faluba, Glogovára kerültem. "Sovány, kietlen vidék . . .
A talaj agyagos, terméketlen, makacs . . . csak bizonyos növényeket hajlandó táplálni, például zabot, krumplit. Ott már nem is anya ez a föld, inkább anyós" -  olvastam csodálkozva. A folytatás rám, alföldi gyerekre még furcsábban hatott. "Tele van a belseje kövekkel, csúnya repedésekkel, árkok hasogatják meg, amiknek szélein fehér fű (árvalányhaj) leng, mint elhagyott anyóka állán ősz szőrszálak." . . .- Később nyomor, szegénység érintett meg, majd arról szereztem ismereteket, hogy azon a tájon "óriási tölgyek és cserjék nőnek, csak boróka és bodza illata tölti meg a levegőt."

Megborzongtam:
- Milyen ijesztő vidék! De álljunk csak meg egy kicsit! Nem Nagyapámról van itt szó? Majziknak hívják a tanítót! Igaz, nem Mórnak, mint a nagyapámat, hanem Györgynek, de a többi . . . A jellemzés teljesen ráillik. "Erős, robusztus ember, java férfikorban. Értelmes, okos, napsütötte arcából dióbarna szemek ragyognak. Egyenes, igaz beszédű."

Elbizonytalanodtam. Eddig úgy tudtam, hogy nagyapám földjei ősidők óta Heves megyében, Pusztatenken vannak, és átnyúlnak az erdőtelki határba. Azt is tudtam róla, hogy nem a nagy hegyeket, hanem a Mátra szelíd csúcsait szereti, meg a napfényt, a búza kalászát, a tarlóvirág mézédes illatát, a pacsirták énekét, a végtelen kék eget és az évről-évre mindig megújuló gazdag termést. Ezeket sem külön-külön érzékeli, hanem együtt vesz tudomást róluk, mert szétbonthatatlan egységgé válnak benne, és jelentik az egész életét. A térdre borulás nagy szeretetével járja a határt, mert édesanyának tartja ezt az életet adó, mindent megtermő, mindenkit tápláló földet, és biztos benne, hogy sehol nem tudna, csak itt, ezen a helyen képes élni.

Még haladtam a könyvben néhány sort. Zavarba is jöttem, mert furcsa dolgokat tudtam meg nagyapámról. Nem értettem a kettősséget sem. A nagy hegyek között meg a Mátra aljában is él egy tarcsai Majzik Mór, vagy csak egy van, és az tartja hol anyósnak, hol édesanyának ezt a földet? Nem bírtam tovább. Édesapámhoz futottam.

- Nagyapám szerepel a Mikszáth regényben? - kérdeztem tőle izgatottan.

- A kártya, a tréfás kedv meg a hirtelen harag volt az oka mindennek - mondta ő mosolyogva, és egy hosszú történettel válaszolt a kérdésre.

Egy szeptember végi délutánon kezdődött a dolog. Napi munkája után nagyapám lóháton igyekezett haza. Az erdei ösvényen egy szolgalegény jött vele szemben, és már messziről kiabálta:

- Tekintetes úr! Tekintetes úr! Csakhogy végre megtaláltam. Üzenetet hoztam a kastélyból.

Nagyapám derűs lelkéből vidáman indult a keresztkérdés:

-Aztán jó-e, vagy rossz az üzenet?

A legény kicsit meglepődött, de gyorsan megtalálta az ügyes választ.

- Azt csak a felettünk lakó Jóisten, meg a tekintetes úr tudja eldönteni, kinek melyik üzenet a jó - és már mondta is a magáét, nehogy elfelejtse.

- Azt üzenik, hogy megérkezett a Kálmán tekintetes úr. Estére tessék fölmenni a kastélyba!

Nagyapám örült a Kálmán tekintetes úr érkezésének. Ha a sors úgy hozta, mindig szívesen kártyáztak és kvaterkáztak együtt. Ilyenkor furfangban, csavaros észjárásban, tréfák kitalálásában is igyekeztek egymást legyőzni.

- Ha Kálmán megérkezett, akkor ma este kártya lesz. Mégpedig tarokk! Az már több is mint egyszerű kártya. Nem játszhatja akárki, mert különleges észjárás, képzelőerő, megfigyelőképesség és nagyszerű emlékezet kell hoz zá. A tarokk a kártyajátékok fejedelme, valóságos művészet - morfondírozott magában nagyapám - és örült előre a kellemesnek ígérkező estének.

Vacsora után sietett is a kastélyba, ahol a földesúr, a plébános úr és az író, Mikszáth Kálmán várta türelmetlenül. Gyors üdvözlések után már sorsolták is az ülőhelyeket, lázas izgalommal keverték a kártyát, osztották a lapokat. Nagyapám megnézte első lapját.

- Tarokk! - nevetett nagyot. - Szerencsém lesz ma este, úgy látszik.

- Csak várjuk ki a végét! A szerencse nem elég ehhez a játékhoz - szólt az író csúfolódva.

Kevés beszéd hangzott, mert mind a négyen feszült figyelemmel játszottak. Nem a pénz lelkesítette őket, ha nem a dicsőség utáni vágy, mert egy-egy különlegesen nagy parti híre gyorsan végigfutott a környéken, és kártyás körökben sokáig emlegették a győztes nevét.

Tizenegy óra felé nagy ritkaságnak számító dolog történt. Nagyapám középső ujjával megkopogtatta az asztalt, és hibát jelentett be. Kimondta a tarokkozók legfélelmetesebb szavát: Renonsz! Senki nem figyelt rá, ezért hangosabban megismétel te:

- Renonsz! - és Mikszáthra nézett. - Hibát követtél el! Tarokkra nem adtál tarokkot. Meg kell állítani a játékot, és számolni kell!

Az író arca kipirosodott a hirtelen indulattól, de haragja ellenére megpróbált türelmesen válaszolni:

- Lehetetlen, amit állítasz! Fejemben van az egész játék! Különben is, nem szóltál időben. Most már késő a bejelentés, mert új ra osztottunk, új osztás után pedig nem lehet kifogás. Ez a szabály - mondta, és a vita alatt számára kiosztott új lapokat felemelte az asztalról.

Nagyapám nem engedett, kicsit emeltebb hangon újra kimondta:

- Renonsz! Meg kell fizetned minden bemondott figurát és a játék díjárát! Azt állítod, későn szóltam! Amint észrevettem, szóltam! Túl gyorsan osztottatok. Tehát vesztettél!

Mikszáth folytatta tiltakozását, de hiába. Dűlőre nem jutottak. Nagyapámból, mintha páncélba öltözött volna, áradt a megközelíthetetlen hidegség. Robusztus alakja felemelkedett.

- Ha nem hiba, nem renonsz, ak kor nem játszom tovább veletek - jelentette ki. Néma fejbiccentéssel köszönt a jelenlévőknek, és haragosan elrohant.

Mikszáth is mérges volt nagyapámra, főként a távozása miatt, mert így nem tudták megbeszélni, valóban történt-e, és hol történt hiba. Ha marad, vissza lehetett volna idézni a játék menetét, vissza lehetett volna emlékezni minden kijátszott lapra, és minden megszámolt tarokkra. De így! Már soha nem tudják eldönteni, ki nyert és ki veszített Úgy érezte, nagy sérelem érte. Bosszún, megtorláson törte a fejét. No, nem kard vagy pisztoly, hanem az iróniába mártogatott írói toll jutott az eszébe.

Hazautazott Pestre, és - szemében huncut derűvel, mert fricskának, vidám tréfának szánta, és azt gondolta, hogy a végén mind a ketten jót fognak nevetni - beírta tarcsai Majzik Mórt, a nagy apámat nyomdára kész regényébe, a Szent Péter esernyőjébe. A szeretett vidékről elvitte a nagy hegyek közé, a glogovai iskolába tanítónak. Tulajdonságait meghagyta, de olyan ügyesen összekuszálta, hol színére, hol fonákjára fektette, hogy ne egészen ő legyen, de azért sokan ráismerhessenek benne. Természetesen el is nevezte Majziknak. Igaz, nem Mórnak, hanem Györgynek, de ez nem sokat változtatott a lényegen.

Nagyapám erről semmit nem tudott. Amikor 1895-ben megjelent a "Szent Péter esernyője", őszinte örömmel és érdeklődéssel vette kezébe, mert minden Mikszáth regényt elolvasott. Mindjárt a történet elején eljutott az agyagos, terméketlen talajú Glogovára, majd az ütött-kopott, zsúppal fedett iskolába, ahol a robusztus, erős, java férfikorban lévő, értelmes, okos arcú, egyenes, igaz beszédű, egyszerre rokonszenvet keltő diószín szemű tanítóban magára ismert. Lelkében már kezdett gyűlni a megtépázott önérzet miatti harag, de azért elolvasta még azt is, hogy a " . . .sok szép arcú gyerek az iskolában, akiknek kerekre nyitott diószín szemük van, és mind egyforma képűek és a tanító úrra hasonlítanak, aki egész nyáron egyedül marad férfiként a faluban, mert a férfinép elszéled az Alföldre munkát keresni" - Itt aztán nagyot kiáltott:

- Ebből elég! - és messzire dobta a könyvet. Fölfogta Mikszáth szándékát, de nem kért belőle.

- Ebből elég! - ismételte meg egyre nagyobb indulattal. - A tréfa nem sikerült, Kálmán, mert ez már több mint tréfa! Ez már sebet üt! Kiragadtál otthonomból! Kiforgattál önmagamból! Méltatlan körülmények között nevetségessé tettél! Most aztán csúfolhatnak, nevethetnek rajtam a rokonok és az atyafiak Hevesben, Nógrádban, Borsodban, Gömörben, Abaújban, de még Szabolcsban is. Ezt nem fogom neked megbocsátani soha!

Mikszáthnak meséltek nagyapám haragjáról, de sok elfoglaltsága miatt ritkán utazott. Hosszú ideig nem jött arra a vidékre sem. Nagyapám szíve pedig kemény maradt, így a békülésre nem volt lehetőség. Nagyapám később titokban végigolvasta a regényt. A gomba alakú esernyő szívig hatoló legendája könnypárát csalt a szemébe. Veronka tisztasága, jósága, kedessége elvarázsolta. Megnevettette az egyszerű emberek csavaros észjárása, csoda magyarázata, és magával ragadta a történet rohanó ereje, fordulatainak gazdagsága.

- Még is nagy író ez a Mikszáth Kálmán! - jegyezte meg kicsit keserű malíciával.

Hosszú idő alatt hegyeket csiszol le a szél. A folyó partokat mos el, még a harag is veszít erejéből. Nagyapám kezdte felejteni bánatát, és már arról gondolkozott, hogy elszenvedett sérelmeiért hogyan vághatna Kálmánnak méltóképpen vissza.

Három év telt el. Ősz volt megint. A Majzik portán kukoricafosztásra készülődtek. Nagyapám a széles oszlopos tornácon állt. Onnét nézte a terméssel megrakott szekerek érkezését és az udvaron emelkedő kukoricahegyek méretét. Hintó állt meg a ház előtt. Mikszáth Kálmán szállt le róla. Eljött a kapuig, de nem lépett be rajta. Megállt és várt.

Nagyapám kicsit csodálkozva, mosolygó arccal indult feléje.

- Eljönnél-e ma este kártyázni a kastélyba, tekintetes úr? - kérdezte az író hivatalos komolyságot erőltetve magára.

- Így is jó - nyelte le mosolyát nagyapám, és hasonlóan hivatalos hangon válaszolt:

- Igen! Elmegyek, Kálmán tekintetes úr!

Négyen tarokkoztak most is, mint régen. Valami mégis más volt. Szórakozottabban rakosgatták a lapokat, lassabban lobogott bennük a kártyaszenvedély. Szólni is csak keveset szóltak, mert még nem tudhatták, hogy a föléjük boruló titokzatos csend kárpitja mit rejteget. Gyilkos harag és gyűlölet, vagy barátságos, meleg szeretet fog belőle kilépni.

Tizenegy óra körül egy hajdú egri bort kínált körbe. Nagyapám kezébe vette poharát, robusztus alakja fölemelkedett. Dióbarna szemével az íróra nézett, és a következőket mondta:

- A legutolsó kártyapartin nem tudtuk meg, ki a nyertes. Most nyugodtan ki merem jelenteni, hogy a nyertes én vagyok. - Arcán csendes derű jelent meg, úgy folytatta:

- Igen, Kálmán. A nyertes én vagyok. Igaz, haragodban, de beírtad családom nevét a magyar irodalomba. Kell ennél nagyobb nyereség? Amíg téged dicsőség övez, és élnek műveid, ragyogó neved mellett tüzes fényben, régi szép idők emlékeként - egy kis lapon izzó parázs - ott fog élni a mi nevünk is! Éljen hát örökké a nagy magyar író, Mikszáth Kálmán!

A hallgatóság fellélegzett. A vihar mennydörgés nélkül múlt el. Taps és nevetés harsant fel. Az irónia labdája méltósággal szállt vissza az íróra.

- Éljen a nagy író örökké! - ismételte meg nagyapám, és magasra emelte a poharát.

- Úgy legyen! Úgy legyen! - kiáltozták az urak lelkesen.

- Úgy legyen! - mondom velük én is, egy későbbi kornak a gyermeke, akinek emlékezetéből hosszú esztendők után, váratlanul, mint tenger mélyéről az igazgyöngy, felszínre került ez a régi történet, hogy áldhassam vele nagyapám, tarcsai Majzik Mór és a nagy író, Mikszáth Kálmán nevét.

(Szöveg forrása: Újszászi Híradó, 2009. szeptember)


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére

Add a Facebook-hoz
Bridzsezzünk 2017! | részletek

2017: Új esztendő, új versenyek, új remények a bridzsasztalnál!
Tarokkozzunk 2017! | részletek

2017: Új esztendő, új versenyek, új remények az tarokkasztalnál!
Ultizzunk 2017! | részletek

2017: Új esztendő, új versenyek, új remények az ultiasztalnál!
Römiparti | részletek

A nemzetközi játékok között talán a legnépszerűbb a römi. Tucatnyi változatának leírását megtaláljuk minden kártyajátékos oldalon. Magyarországon többnyire a 14 lapos römit játsszák. A közelmúltban indított rummy-party.com online játéklehetőséget kínál több játékváltozatban
Ismét pagat.com | részletek

John McLeod Budapesten. Horváth Ferenc és Jánoska Antal riportja a Kártya Magazinban. John McLeod neve régóta ismert kártyás körökben. Az 57 éves londoni férfiú publikációi bekerültek az általa szerkesztett pagat.com internetes gyűjteménybe. A közelmúltban Michael Dummett-tel írott, két kötetes A Hístory of Games Played with the Tarot Pack a kártyakönyvtárak gyöngyszeme lett. John McLeod és barátai 2007-ben Budapesten és Szegeden jártak. Az esték természetesen tarokkozással teltek. Johnnal a játék szünetében – mondhatni két osztás között – beszélgettünk.
Kapcsolat
A weboldallal kapcsolatos
kérdésekben a levelezési cím:

1064 Budapest, Izabella u. 69.
Telefon: 06 1 332 3261
E-mail: civertan@civertan.hu

Az oldalon szereplő információk, képek
és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak.
Minimum felbontás: 1024 x 768
Grafika és kivitelezés: Civertan Grafikai Stúdió