Kártya enciklopédia

György Lajos Világjáró anekdoták című könyvében írta le a katona történetét, aki templomi ájtatosság helyett kártyalapok nézegetésében lelte örömét. A közelmúltban került a Magyar Kártyamúzeumba a szöveg német nyelvű, Budapesten Bagó és Fia nyomdájában készült kis ponyva, mely a francia kártyák értelmezése címen került a közönség kezébe.

„A kártyalapok vallásos jelentésének ez a tréfás elbeszélés keretébe foglalt értelmezése Európa-szerte valamennyi népies irodalomban megtalálható. Leginkább elterjedt, mai napig is élő tárgy Franciaországban. Ezenkívül német, svéd, dán, holland, spanyol, portugál, olasz és izlandi változatairól tud a kutatás. Első nyomtatott feljegyzése 1766-ból való dán nyelven, vagyis irodalmi formája csak a XVIII. század második felében alakult ki azokból az elemekből, amelyek már a XV. század óta benne éltek a köztudatban. Ezekben a részint verses, részint prózai feldolgozásokban egyformán azt olvassuk, hogy az istentisztelet alatt egy katona előveszi, nézi és forgatja a kártyalapokat. Ez megütközést kelt s feljelentik. Az inkább agyafúrt, mint ostoba legény a kihallgatáson azzal védekezik, hogy a kártya az ő imádságoskönyve. Azután elmondja az egyes lapok jelentését. A tiszt nemcsak felmenti, de meg is jutalmazza. Az elbeszélés hőse rendszerint katona; neve a franciáknál Pipi Talduff, az angoloknál Richard Lee, a németeknél, spanyoloknál és portugáloknál Richard. Csak a skandináv változatokban nem katona, hanem pap a főszereplő.”

Kártya enciklopédia

„Egy katona a templomban énekeskönyv helyett játékkártyát vett elő és szemléletébe oly ájtatosan merült el, mintha a legszebb istenes könyvet lapozgatná. Viselkedése nagy megbotránkozást keltett. Az egyházfi megpirongatta, majd a prédikáció befejeztével följelentette az őrnagynak. A felelősségre vont katona kártyáját kivette zsebéből s így védekezett:

- Ebben olyan dolgok foglaltatnak, melyeket az embernek elkerülhetetlenül tudnia kell. Ha ezt az ászt szemlélem, arra a hatalmas valóságra gondolok, aki mindeneket teremtett. A kétszem az ó- és újtestamentumra emlékeztet, a háromszem arra a három férfiúra figyelmeztet, kik a tüzes kemencében állhatatosan megmaradtak. A négyszem a négy evangélistát juttatja eszembe, az ötszem pedig azt az öt szüzet, akik égő lámpással várták vőlegényüket. A hatszem azt eleveníti föl bennem, hogy Isten hat nap alatt teremte a világot á hétszem láttára pedig a szombatra gondolok, amelyen Isten megnyugodott. A nyolcszem azt a nyolc lelket állítja elém, kik a bárkában az özönvíztől megmenekedtek, a kilencszem pedig azt a kilenc háládatlan fekélyest jelenti, akik meggyógyulásuk után megfeledkeztek a köszönetről. A tízszem pedig mit juttasson jobban eszembe, mint a tízparancsolatot. A dáma arra a jóindulatú királynéra emlékeztet, aki Salamonhoz ment, hogy a világ végéről bölcsességet tanuljon, a király pedig arra figyelmeztet, hogy királyomnak, mint derék katona, híven szolgáljak.

- Jól van - mondta az őrnagy , hát miért feledkeztél meg a tökfilkóról?

- Erre is van gondom. Ez a lap azt mutatja nekem, hogy a városban nincs nagyobb gazember, mint az egyházfi, aki engem bepanaszolt.

- Az is jó! No, mondd tovább!

- Az én kártyám nékem kalendáriumom is, mert ha a kártyában minden szemet számba veszek, azokat pontosan 365-nek találom. Ez éppen az esztendő napjainak a száma. Kártyalap pedig ötvenkettő van, amint az esztendő is ötvenkét hétből áll. így tehát a kártyám mind bibliám, mind imádságoskönyvem, mind kalendáriumom, mind pedig játszó eszközöm. Arról nem tehetek, hogy az egyházfi tudatlansága mindezeket a kártyában észre nem veszi.”