Kártya babonák

Pénzdarab, zseton, zsebóra, kabalafigura, akasztott ember kötele, kávéházi szék, pincér, kibic, és még ki tudja mennyi furcsaság szerepel a babonás kártyások fegyvertárában. Hatékonyságuk ellenőrizhetetlen, legfontosabb ba hit – állítják a zsugások.

A Színházi Élet cikkírója 1927-ben foglalta össze a kártyások babonás szokásait:

„A legáltalánosabb és világszerte elterjedt kártyababona az úgynevezett „szüzkéz" babonája, vagyis az a hit, hogy aki még soha sem kártyázott, az élete első tétje alkalmával feltétlenül nyerni fog. Monte Carlóban gyakran mulatságos jeleneteket okoz, hogy mekkora tömegek rohannak annak a tétjére tenni, akiről megtudják véletlenül, hogy most játszik életében először. A kártyák között is van bajthozó kártya. A legtöbb európai országban a treff 4-est tartják ilyen szerencsétlen lapnak és általános a hiedelem, hogy akinek a treff négyes van a kezében, annak lehet egyébként bármilyen szerencséje, azt a partit el fogja veszíteni.

Érdekes angol kártyásbabona, hogy nem nyerhet az, aki a saját házában játszik. Azt is tartják Angliában, hogy terítetlen asztalon soha sem szabad játszani, amit ugy lehet magyarázni, hogy az asztal pollirozott felületén túlságosan siklik a kártya és így a játékból sok zavar származhatik. Ez a babona, de inkább praktikus kényelem hozta életre a kártyások zöld posztóval bevont asztalait. Ha kutya van a szobában, az rontja a kártyások esélyeit. Rengeteg az olyan babona, amellyel a kártyás el óhajtja érni, hogy az úgynevezett kártyajárás megváltozzék. Van ezek között általános babona is, amely világszerte ismert, igy például keverés közben megfújni a paklit, megfordulni a széken, felállni és egyszer az asztal körül menni, kivenni a zsebkendőt és ráülni. De lévén minden kártyás ember babonás, kiki előbb-utóbb maga is kidolgozza a maga számára az ilyen kártyajárást változtató babonákat és a klubok kártyatermeiben senki sem nevet, ha egy sokat veszitő poentőr egyszer csak megcsókolja az aranyóráját, vagy a cigarettatárcájával háromszor megüti az orrát.

Általános kártyásbabona, hogy nem jó a kiosztott lapot a balkézzel felszedni, ugyancsak nem szabad a lapokat egyenként szedni fel az asztalról. Régi kártyásbabona az is, hogy ha faasztalon játszanak a kártyások, akkor nem szabad a fa erezetével ellenkező irányban ellenfelet keresni. A legbiztosabb balszerencsét hozza, ha az ember kártyázás közben keresztbe teszi a lábát. Ezt különösen a hölgyek figyelmébe ajánlom, akik a térdig érő szoknya divatja óta nagyon rákaptak erre a szokásra.

Régi montecarlói babona, amely a háború óta bizony már el is vesztette aktualitását, hogy aki aranyat rakott egy számra, az azonnal vegye vissza a tétjét, ha ugyanarra a számra valaki ezüstöt tett. Két ősi kártyástörvény: nem szabad játék közben a pénzedet megolvasnod és nem szabad játék közben kölcsönadnod. Mióta a bridgejáték annyira elterjedt a hölgyek körében is, akik ugy is mint kártyások, ugy is mint nők, tehát kétszeresen kabalások, se szeri, se száma a legbámulatosabb kis kabalatárgyaknak, amelyeket a hölgyek magukkal visznek a bridgehez. Ezek legtöbbnyire kinai vagy japán tárgyakat ábrázoló kis csecsebecsék.”

Egy különleges kártyacsomagról a Budapesti Hírlap számolt be 1913-ban:

„A babonás ember szerencséje általában mindenütt megterem, a hol könny, vagy vér folyt, olyan növény ez, a mely csupán sírdombokon sarjad. Gubójában érhették egy ilyen kabala kivirágzását azok, a kik jelen voltak a képviselőház tegnapi ülésén.
Már jóval a déli órák után történt, hogy az őrjítő zajban, tombolásban az egyik függetlenségi párti képviselő egy csomag magyar kártyát dobott a Ház asztalára. Mintegy négy-öt méternyi utat tett meg magas ívben, a levegőben a pakli kártya és szálanként hullott alá az asztalra. Síphoz, dobhoz, széklábhoz, törvénykönyvhöz és sókockához volt már szerencsénk a törvényhozás fölkent csarnokában, de a pakli kártya tegnap tartotta debüjét és természetesen ebhez méltó feltűnést is keltett. A mi pedig repülésének nyomán az első pillanatban fölgerjedt, az nem a megbotránkozás, hanem a babona hite volt. Mintha varázsütésre történt volna, a karzat hölgyei kigyúlt tekintettel integetni kezdtek az ismerős képviselőknek, de az elrendelt szünetben maguk a képviselők is azon voltak, hogy egy-egy lapot megszerezzenek a nevezetes kártyacsomagból. És aki hozzájutott, boldogan rejtette tárcájába, vagy retiküljébe, némelyek a nagyobb bizonyosság kedvéért autogramot is gyűjtöttek a kártyalapra, a mely kétségtelenül szerencsét hoz arra, akinek a tulajdonában van. Nem tudjuk, különösebb szerencsével forgatja-e a kártyát a játék rendes, megszokott formái között is az a képviselő úr, aki a paklit tegnap kihajította a terem közepére, az is kétséges, vájjon éppen ez a csomó kártya-e az, amelybe már a gyárban belecsomagolták száz meg száz ember szerencséjét: maga az a tény, hogy ez a kártyacsomó, bármi csekély mértékben is, de mindenesetre ártalmára volt a magyar parlament viharvert tisztességének, egyetlen apró göröngy annak a sírján, - ez magában elég volt ahhoz, hogy száz meg száz ember a maga jövendő szerencséje ígéretének tartsa azt. Mi mindenesetre kívánjuk, hogy vérmes bizakodásukban ne csalódjanak, legalább mégis akad Magyarországon néhány ember, aki idővel elmondhatja, hogy valami hasznát látta a viharoknak, a melyek évek óta rázzák a magyar politikai élet fáját.”