kártyás játékok, kártya játékok, kártya játékok online, kártya játékok ingyen, kártya játék leírások, kártya játékleírások
Kártyakult | Irodalom | Versek

Koháry István: Vasban vert rabnak bús elmével, fáradva versekben vett sétálása...

RÉSZLET

193. El is mentem onnan, s odébra fordultam,
És a kártyázókhoz midőn eljutottam,
S nálok egy ideig hogy megállapodtam,
Miképpen kártyáztak, azt is megvizsgáltam.

194. Pikétet, Quindecit csendesen jádzának,
Gazda s lengyel páson nagy sokat zajgának,
Brunyit s lepsomprecset sokszor kiáltanak,
Contrát is magok közt gyakorta mondának.

195. Szinelve s tromfozva és a két elsőre,
Három utóisóra s ollykor pedig szinre,
Történt az is ollykor, a négy igyenesre
Elegen eleget nyertek szerencsére.

196. Viszontag némelykor hogyha egyet mondtak,
Nagy jó tromfokra is elégszer pótoltak,
Melyre való nézve sokan csak pásoltak,
S majd kész nyereséget múlóan bocsáttat

197. Hárman többi közöt jádzának trizákot,
S a kártyára szántak teli pénz iszákot,
Ugyan el sem hagyák addig az játékot,
Még ki nem pusztiták pénzekbül magokot.

198. Forgott a szerencse közöttük sokáig
Majd egyenlőképpen s alkalmas ideig,
Egymást ennyihányszor húzták-vonták untig,
Egy de végre pénzét elveszté mind fottig,

199. Aki minthogy látta üresült iszákját,
Szóigáit szóllitá, s hozatá hintóját,
S társaitúl hamar vette ő búcsúját,
Meg is adák néki passus céduláját.

200. Társai pediglen kezdenek újjobban
Egymás közt jádzani megint gazdagabban,
Mind egyik s mind másik mesterkedik abban,
Mint lehessen módgya a sok pénzhúzásban.

201. Egy-egy feltételre hántak Tallérokat
S az játék tartásra sárga pólturákat
És a jobbításra dupla aranyakat
S felfordúlt kártyára Lysimachusokat.

202. Egyik a másikát bátran játékával
S ollykor kártyájának felfordúlásával,
Sokszor elijeszté nagy fent hívásával
És az aranyaknak bőven hányásával.

203. Egymásnak mint ketten miképpen ártsanak,
Sok félé practikát miként koholjanak,
Pénzek nyerésére mit is gondoljanak,
Nagy elmetöréssel sokat fáradának.

204. Törte Virgilius versek szerzésében
á maga elméjét, Tullius ellenben
Ékessen szóllásnak bölcs mesterségében,
S minden kétség kivül izzadot sokizben.

205. Ezeknek de nem volt versek szerzésére
Éppen semmi gondgyok, sem ékes beszédre,
Csupán csak azt vették magok elméjére,
Hogy a Pánfiliust mint kerítsék kézre.

206. Nem is vala kedves nálok Virgilius,
Se pedig nem kellet nékiek Tullius,
Egyedül barátjok volt az Pánfilius,
Noha megösmérték, hogy Canisfilius,

207. Mert jelenlétével őket felbiztatta,
S az aranyat vélek szaporán hányatta,
Azalatt elégszer hamar cserben hattá,
S a vizre reá viven szomjan bocsátotta.

208. Vetödék elvégre egykor egyikéhez,
Jutott volt kilenc szem kinek már kezéhez,
S minthogy felfordúla egy-két szem is ehhez,
Igen igen bizék három két szeméhez.

209. A másikát mingyárt száz aranyra hitta,
Ki is áztat tartván két százzal toldotta,
Ö de még ezerrel azt is jobbította,
S rézpénzét felvetvén magát megtréfálta.

210. Volt másiknak minthogy három kilenc szeme,
Trizákban kártyának legislegföbb neme,
Érkezek ekképpen annak nagy öröme,
Ennek viszont pedig nem kevés gyötrelme,

211. Mely szivét elfójtá, s mint agyonvert, úgy ült,
Elhittem, nem örült, de inkább megörült,
Latszott is orcáján, hól hevült, s hól elhült,
S Pánfüius miat így jára a jó sült,

212. Ki noha elkezdé Pánfiliust szidni,
Fogát csikorgatva izrül izre tépni,
Felforró mérgében a kártyát szaggatni,
Földre csapva s hányva lábával tapodni,

213. De mivelhogy egyszer pénzét elvesztette,
S aztat jádzo társa régen el is tette,
Pánfiliust szidva vissza nem nyerhette,
S a kártyát szaggatva magát nevetette.

214. Minden dolga minthogy vala merő csúfság,
Elfogta elméjét haragos bosszúság,
Nem is volt fejében már semmi okosság,
S nagyon uralkodót ottan az bolondság.

215. Mert ugyanis vallyon van-é esze annak,
Trizákon nyert kárát aki a kártyának
Tulajdonyithatja s nem inkább magának,
Mint mondhassuk tehát ötet is okosnak?

216. A kártyát szaggatni volt akkor heában,
Midőn mind elveszté pénzét az játékban,
Ejtette sajátját másnak birtokában,
S kapta kárvallását üres iszákjában.

217. Hogy ha mégis akkor tépte volna össze,
Teli iszák pénze még mind el nem vésze,
S még három két szeme vala tüle messze,
Talám bizonyára lett volna jobb esze.

218. Úgy mert a kártyázást el nem kezdte volna,
És most is pénzében bőven markolhatna,
S annak elvesztésén nem is pántolódna,
Sem Pánfiliusra szitkokat nem szórna.

219. De minekutánna meg lén kárvallása,
Igen haszontalan kártya szaggatása,
S nem is használ semmit a földre csapása,
S esik esztelenül összetapodása.

220. Valaminthogy az eb a követ ugatja,
Ha valaki ötét avval meg hagyitja,
S ámbár betört ebnek ő oldala csontya,
a követ mardosva fogait is rontja,

221. Úgy ö is a kártyát tépi és szaggatja,
S majd mintegy ugatva szaporán kiáltja,
Üres iszákjában, mint tükörben látja,
Nyilvánvaló dolog, hogy hamis az kártya.

222. Játszó társa ezt mind könnyen elhallgatá,
Csak egy szovával is ötét nem boszontá,
Söt hogy ne búsúljon, eléggé biztatá,
És szép könnyű szerrel útjára bocsátá.

223. Ő sem késék köztünk, felkele mellölünk,
S mivel hogy jól látta, hogy még nem készölünk,
Hamar elbúcsúzék, s nem marada velünk,
Nyerít két iszák pénzzel elillanta tülünk.

224. Én pedig magamban gondolkodni kezdve,
Az kártya játékot elmémre felvéve,
Mit tanúljak abbúl, arrúl elmélkedve
Láték egy nagy képet az falra függesztve.

225. Függött kilenc szegen szép selyem zinóron,
á mint eszemben jut, úgy hallám akkoron,
Egy Galeriábul csak azon az nyáron
Nagy raritás gyanánt szerzettek nagy áron.

226. Bársony suporláttal volt éppen bevonva,
Mely arany fonallal vala megrojtozva,
Skófmmal varrott virágokkal hányva,
Fölötte gazdagon s ékesen cifrázva.

227. Annak a rámája olly aranyos vala,
Hogy attúl az háznak tündöklőtt az fala,
És midőn az ember ahhoz közel álla,
Maga képét könnyen megláthatta nála.

228. Hires Prothogenes, Apellesnek társa,
Akivel sokáig vala bajvívása,
Irta azt az képet, hogy ki-ki meglássa,
Apellesen kivül nincs nékie mássá.

229. Protheust ő azon úgy kiábrázolta,
Akárki is mingyárt könnyen átláthatta,
Hány ezernyiképpen magát változtatta,
S micsoda formákban miként mutogatta.

230. Én de most nem szóllok semmit Protheusrúl,
Magát változtató tündéres vóltárúl,
Hanem inkább szóllok mostanában arrúl,
Miket gondoltam el az kártyajátékrúl.

231. Kel tehát énnékem kártyánál szállanom,
Képes leveleit szükséges számlálnom,
Négy szinü festékét meg is kel vizsgálnom,
Lehet mert értelmét annak magyaráznom.

232. Mondhatom az kártyát szerencse könyvének,
Melybül természetit ki-ki szerencsének
Jól kitanúlhatja, s könnyü akárkinek
Tudni, hogy nem szólgál egyaránt mindennek.

233. Mert vallyon Péternek avagy ollykor Pálnak
Mért jün több tromfia, ha nekik osztanak,
Mért udvarol többet Pánfilius annak,
S ennek rósz kártyái vallyon mért is vannak?

234. Mért veszti játékát egyik fö kártyára,
Megnyeri a másik aljasra és rosszra,
Mért egyik sok izben nyer kaproncajra,
Mért pótol a másik három s négy jó tromfra?

235. Egyéb helyes okát fel nem találhatjuk,
Hanem hogy egyiknek szerencséjét tartjuk,
Szerencsétlenségét másikának látjuk,
á jó s balszerencsét nem is tagadhatjuk.

236. Könnyű és nem nehéz nyilván megösmérni,
Némelynek szerencse jobban tud kedvezni,
S valakinek akar valóban szolgálni,
Szekerét a sárbúi ki tudgya emelni.

237. Hogy ha kit pediglen meg akar rontani,
Ezernyi sok képpen szokta ostromolni,
Földhöz csapni, verni s veremben ejteni
S könyörületlenül ottan is tapodni.

238. Igaz, hogy üdövel magát ha ki fújja,
Sok bosszúja után meg szűnik haragja,
Kaphatsz kerekére, s érhet gratiája,
Kártyajátékban is van ennek példája.

239. Ámbár karjairól tégedet levetet,
Sok kárban, sok karban s nagy búban keritet,
Ínségben, veszélyben s veremben is ejtet,
S mostoha voltában sokkal keseritet,

240. Még úgy történhetik, kedve hozzád térhet,
Az földrül és porbúl megint felemelhet,
Előbbi kedvedre újóbban reá vihet,
Kedvező voltával megörvendeztethet,

241. Mert véletlenül is sorsod megfordulhat,
Inségbül, veszélybül könnyen ki is húzhat,
Kévánt dolgaidra üdövel reá hozhat,
S hosszú bánat után meg is vigasztalhat.

242. A kártyát továbbá világ tükörének
Mondhatom, és abban képit sok rendeknek
Láthatom s árnyékát színlett örömöknek
S kevés ideiglen tartó jó kedveknek.

243. Vagy inkább é világ tüköré kártyának,
Mert ha meg tekintem mivoltát világnak,
Úgy tetszik, nagy méltán mondhatom játéknak,
S minden ő hivságát semminek s kordélynak.

244. A kártya levélre királyokat irnak,
Ugyan arra irják képét Asszonyoknak,
Az alsó leginynek, fölsőnek, klopcsénak,
Kiket az játékban mind öszve kártyáznak.

245. A kártyázás közben ollykor a királyhoz
Vetődik az klopcse, s ollykor az Aszonyhoz,
S király is némelykor vetődik alsóhoz,
Hol lábbal, hol fővel fordulnak egymáshoz.

246. Vagyon egy alsónak az kártyajátékban
Csak egy tromf által is dolga ollyan karban,
Mind fölsőt s mind királyt meg üthet valóban,
S Aszonyt két szemével ejthet birtokában.

247. Vehetni több hasznát ollykor egy alsónak,
Mintsem hogy fölsőnek avagy hogy királynak,
Aszonynál is vagyon elvetett klopcsénak
Jobb keleté sokszor, az midőn kártyáznak.

248. Hogy ha szemeinket felnyitjuk valóban,
S meg vakitó csipát nem hagyunk azokban,
Vigyázó elmével nézvén ez világban
Látjuk a dolgokat hasonló formában.

249. Sok országgal biró királyokat látunk,
Kiket országszerte becsülleni szoktunk,
S hogy ha ő nékiek térdet, fejet hajtunk,
Az ő árnyékokban csendesen nyughatunk.

250. Fölsöket is látunk s nagy úri rendeket,
Sok nagy hercegeket és Fejedelmeket
S egyéb Méltóságos, felemelt tiszteket,
Az kik vezérelnek sokféle népeket.

251. Kérdés kétség kívül az is van tudtunkra,
Hogy hamar és könnyen akadunk aszonyra,
Noha nem mindenkor találunk áj óra,
Ki-ki mert hamaréb reá kaphat az rosszra.

252. Itt ámbár nem szóljak alsó leginyekrül,
Elég nyomorultul élő szeginyekrül,
Öket is nem lehet elvetnünk szemünkrül,
S méltó gondolkodnunk keserves éltekrül.

253. Légyen bár a szegíny világnak söpreje,
Sok ínség, sok veszély őtét könnyen érje,
Amelyekben ámbár sillyedjék el feje,
S úntalan száradjon az agya veleje,

254. De minthogy azáltal mehet Mennyországban,
Bejuthat ő lelke örök boldogságban,
El ne hadgya magát nyomorúságában,
Meg se vessük ötét elvetett sorsában.

255. Látjuk egyébként is, s vehetjük eszünkben,
Ez árnyék, nyomorult világon éltünkben
Nem csak gazdagokra magunk szükségében,
De szegényekre is szorulunk sok izben.

256. Miként kártyázáskor királyra, két szemre
És annak fölötte aszonyra s fölsöre,
Söt még alsóra is, nyólc és kilenc szemre
Van szükségünk s aljas kártya levelekre,

257. Úgy vagyon szükségünk szeginyre, boldogra,
Fölséges Császárra és az királyokra,
Derék fötisztekre s nagy rendű urakra
S hiven forgolódó, serény, jó szólgákra.

258. Vallyon hátt Aszonyra nincsen-é szükségünk,
Hogy ha abban vagyon nagy gyönyörűségünk,
El ne fogyón éppen a mi Nemzetségünk,
Meg vallom, arra is van igen szükségünk.

259. Immár a kártyának képes leveleit
S azokban ábrázolt világnak rendéit,
Rész szerént nevezett s emlitett tiszteit
Elszámláltam, s tovább most nem vizsgálom itt.

260. Mindazáltal látom az kártya tükörben,
á minthogy elöbb is vém emlékezetben,
A kártyát kártyázzák, s az kártyázás közben
Annak jovát s rosszát keverik mind egyben.

261. Embert is, úgy látom, sokképpen keverik,
Mert mind jók s mind rosszak világot heverik,
S ha ezek azokon hatalmokat nyerik,
Megkergetik őket, elérik, s megverik.

262. Kártyát a játékban úgy meg nem kártyázzák,
Mennyire világon az embert meg rázzák,
Nagy könnyen megfosztják, s nehezen ruházzák,
Könnyen is gyalázzák, s úntig rágalmazzák.

263. Innen vagyon sokszor, hogy roszak az jóktúl
Nem külömböztetnek, sem jók az roszaktúl,
Ezek eleget is szenvednek azoktól,
S nem lehetnek menté keminy igájoktúl,

264. Melybül következik, hogy ollykor szolgálni,
Szokott a jó rosznak fejet is hajtani,
Kéntelenitetik nékie hódúlni,
S kel gyakran a jónak a rósz miatt veszni.

265. Egy vétek, egy veszély és egy pokol óra,
Nincs kétségem benne, szólgákot urokra
Hágtatott, s jutatott ollykor Aszonyokra,
Mert sokan pad alul felhágtak a pólcra,

266. Kiknek egyébaránt nem vala érdemek
á pólcon ülésre, sem pedig értelmek
S illendö és méltó ahoz való nemek,
De a szerencsétül meg volt engedelmek.

267. Ezt mind kinézhetjük a mondót tükörbül,
Változó s forgandó szerencse könyvébül,
Ki is tanúlhatjuk irt leveleibül
És leveleinek festéke szinébül.

268. Ugyanis azt vélem, s jutot én elmémre,
Tekéntvén a kártya festéke színére,
Úgy mint az veresre, zöldre, makkra, tökre,
Nem egyébért festik rész szerént veresre,

269. Hanem hogy kártyának s egyszersmind világnak
Illy visszás dolgain sokan pirúlyanak,
Mert a veres festék orca pirúlásnak
Jele szokott lenni s a szégyenvallásnak.

270. Ez csalárd világnak illy felfordúlt dolgán
S jókon elkövetett nagy méltatlanságán,
Alázatosoknak ő szomorúságán
S felfualkodtaknak öröm vigasságán.

271. Igaz dolog ugyan, hogy nem kel pirulnunk,
Mert másokrúl számot nem szükséges adnunk,
Szerencse vakságát nehéz orvosolnunk,
Melynek kel ezeket tulajdonitanunk.

272. Gonosz szerencsével heában küszködnünk,
Nem is lehet nékünk azon erőt vennünk,
Mirül nem tehetünk, azt mind el kel tűrnünk,
Békével szenvednünk, s nem kel szégyenlenünk,

273. Ha mindazonáltal mostoha ügyünknek
S minket eltapodó gonosz szerencsénknek
S nagyon dühösködő kegyetlenségének,
Okát nem kerestük fejünk veszélyének.

274. Mert ha mint az bika, fejünkre vakarunk,
Kigyót kebelünkben mi magunk takarunk,
Vizben is szárazon sétálni akarunk,
Csupán magunk miat következik kárunk.

275. Azt pedig igenis könnyen elhihetjük,
Fölötte nagy méltán hogy szégyenelhetjük,
S ha magunk magunkat a veszélyben ejtjük,
Gonosz szerencsére azt heában vetjük,

276. Melynek ő forgását, aki meg vizsgálja,
Erre való nézve hamar feltalálja,
Szép, jeles példákbúl könnyen kitanúlja,
Ember szerencséjét hogy maga koholja,

277. Az minthogy valaki pénzét a kártyára
Ha szaporán hánnya, vagy hogy az kockára,
Fölötte gyakorta jutván pótolásra,
Reáakad s reátalál üres táskájára.

278. Gonosz szerencséjét de maga okozza,
Kártyázva s kockázva mindaddig nyomozza,
Pénze vesztésével végre felhajházza,
Táskájában zárja, s a pénzét kirázza.

279. Tudom egyébaránt reménységre nézve,
Hogy bizodalommal teli ember szive,
Szerencse forgását elméjén viselve
Veszélyrül veszélyre sokszor indul kedve.

280. Jó reménység alatt nem csak pénzét veszti,
De minden értékét hamar s vigan költi,
Kedves életét is az halálra veti,
S elégszer történik, fejét is elveszti.

281. Mert a jó reménység embert bátoritja,
És jüvendö jókkal szivét vidámitja,
S a gonosz szerencse miglen él nem fojtja,
Minden veszélyében halálig biztatja.

282. Azalatt sokakat megcsal az reménység,
Nyomorúságokat követi sok inség,
Keserült sziveket éri nagy epetség,
S bánatjok mivoltát szörnyű keserűség,

283. Minthogy sokan soha lábra nem kaphatnak,
Kévánt vigasztalást fel nem találhatnak,
Virágzó sorsokhoz közel sem juthatnak,
S éppen mind halálig mind csak nyomorganak.

284. A reménység tehát egy felöl táplálja,
Más felöl pediglen embert meg is csalja,
Méltó azért, hogy ezt ki-ki meggondolja,
Mert magán vagy máson sokszor tapasztalja.

285. Zöld festék a kártyán ennek jelensége,
Hogy akárkinek is lehet reménysége,
Megszűnik üdövel szerencsétlensége,
Lehet mindazáltal aziránt kétsége.

286. Ezt is a kártyárúl vehetjük elménkre,
Az jó reménységet azért festik zöldre,
Irják de mindenkor gyenge falevélre,
Kel melynek vigyázni ő lebegésére.

287. Lebegése pedig azt adgya élőnkben,
Hogy valamiképpen akár mi kis szélben
á fának levele vagyon reszketésben,
Úgy reménység mellet legyünk félelemben.

288. Nem szégyen embernek é világon félni
És következhető gonosztól tartani,
De bezzeg valóban szégyen megijedni,
S a ki nem tud félni, az tud megrémülni.

289. Képes félelemmel serény vigyázása
Legyen az embernek, s boldogúlhat sorsa,
Van sok gonosznak is eltávoztatása,
s lehet dolgainak kévánt jó folyása.

290. Mert hogyha idein eszében veheti,
á követ valaki hogy fejére veti,
Látjuk jól elégszer, azt elkerülheti,
S feje törésétül magát megmentheti.

291. De ámbár szerencse hajtsa ötét kárban,
Hogyha azt előre átlátta magában,
Irigy szerencsének nincsen hatalmában,
Hogy éppen elfójtsa maga haragjában.

292. Mert ha repülését látja kilőtt nyílnak,
S jól eszében veszi, akad az hátának,
Kissebiti sebét azzal is magának,
S nem kevés enyhödést szerez fájdalmának.

293. A véletlen eset de mikor megejti,
S reménysége kivül szivét sebesiti,
átlátott veszélynél jobban keseríti,
S nagy szörnyű fájdalmát inkább öregbiti.

294. Innen következik, aki nem tud félni,
Maga dolgaiban nem is tud vigyázni,
Igen könnyen tudgya ő magát elhinni,
Ki miatt nagy hamar szégyent fog vallani.

295. A mellet gyakorta kifogy értékébül,
S ha bőven nem költhet lapos erszényébül,
Kiforgatja magát éppen mindenébül,
Elvész becsülete, s vagyon dolga ebül.

296. Az ollyakért irtak makkot az kártyára,
Tékozló fiúnak akik példájára
Magok hitségével lépnek kárvallásra,
S boldogságok miatt jutnak koldulásra.

297. Eztet meg gondolni valaki nem tudgya,
Csak hajjahújjára vagyon minden gondgya,
És csupán mindenkor lepsomprecset mondgya,
Elhigyük, hogy annak merő tök az agya,

298. Vagy hogy pedig tökkel ütötték a fejét,
Részeg lett, hogy szopta Annyának az tejét,
Bolondságban töri ostoba elméjét,
S bolondúl koholja maga szerencséjét.

299. Jedzi sárga festék eztet a kártyában,
Jártatnak bolondot mert sárga ruhában,
Mivelhogy azt véli a bolond magában,
Mind aranyban vagyon, ha lehet sárgában.

300. Mind ezeket tehát illik meggondolnunk,
S kártya festékérül lehet feltalálnunk,
Kép leveleirül képes magyaráznunk,
S ekként gondolkodva magunkat mulatnunk.

301. A kártyázás után emelik a kártyát,
Én pedig emelem szivemnek bánatját,
Nagy búmnak mázáját, nem latját, sem fontját,
Mert nem pengethetem jó kedvemnek lantját.

302. A bú terhe súllya szívbéli sérelem,
Érdegei mely miatt nem kevés gyötrelem,
S noha mind untalan üdömet henyélem,
E súlyos nagy terhet fáradva emelem.

303. Emelem, nevelem, s igen súllyositom,
Midőn elgondolom, s régúlta mind látom,
Uramot, hazámot hogy nem szólgálhatom,
S pogany ellenségnek vérét nem onthatom,

304. Midőn elgondolom, Jóakaróimnak,
Igaz, meghitt, régi, kedves Barátimnak,
Nyomorult árváknak s ügyefogyottaknak
Nem vagyok hasznára, sem pedig magamnak,

305. Söt még elmémet is semmi olly dologra,
Mely által juthatnék valami haszonra,
S felebarátomnak illendő jovára
Én nem fordíthatom, estem mert rabságra.

306. Elmémet futtatom, s fárasztom kordélyban,
Járása, kelése esik csak héában,
De hogy én ne legyek megint unalomban,
A kártya játékrúl szóllok még újobban.

307. Az emelés után a kártyát elosztyák,
Némely játékokban tromfra is forditják,
S mihent a kártyázók jó tromfjokat látják,
Mingyárt nyereséggel magokat biztatják.

308. Jó tromfokhoz képest örülnek, vigadnak,
Avagy hogy jádzanak, vagy hogy pótoltatnak,
S az kik sokszor nyernek, igen nagy fent látnak,
S jó szerencséjeken fel is fualkodnak.

309. Rósz kártyára pedig leütik fejeket,
S midön gyakran kezdik vájni erszényeket,
És mind veszten vesztik ő feltett pénzeket,
Komorodik kedvek, s bú éri sziveket.

310. Noha megtörténik, akik sokat nyernek,
Mutatott kedvéhez bizván szerencsének
Játék nyeréséhez annyiszor kezdenek,
Annál, amit nyertek, többet is vesztenek.

311. Mivelhogy mind addig jár a tök az vizre,
Hogy egyszer eltörik, s vetik a szemétre,
Avagy hogy pediglen elmerül elvégre,
Lemegyen, és leszáll a viz fenekére.

312. Ök is a szerencsét mind addig próbálják,
Egyszer jó kedvében azt ha nem találják,
Mit sokáig nyertek, hamar fel pótolják,
S vakmeröségeket késüre búsúlják.

313. Ellenben az, kiknek nem sok reménységek
Volt vesztett pénzekhez, azoknak vesztségek
Tér ollykor haszonnal, s van jó nyereségek,
Végre mert szerencse lett jó segítségek.

314. Én ugyan azt vélem, hogy nem könnyen lehet,
á ki a játékra mindenkor fel tehet,
Hogy mind csak veszessen, mert valaha nyerhet,
S ha nem egyszer, másszor kára is megtérhet.

315. Mert ha Fakó vonnya, vonnyák viszont fakót,
S agg ló sem vonnya el mindenkor az csikót,
Még az Cinege is megcsipi a szajkót,
Hallottuk, hogy vak is talált ollykor patkót.

316. Az elosztott kártya együtt szerencsével
Vagy inkább szerencse kártya levelével
Forgatja sokképpen ezeket üdövel,
S igen kormányozza változó kedvével,

317. Egyel az játékot mely tromfra nyereti,
Nékie kedvezve mikoron vezeti,
Ugyanazon tromfra mással elveszteti,
S egyenlö kártyákkal kárban hajtya, s ejti.

318. Egy úton mert egyet vezet nyereségre
S kévánt dolgainak végben vitelére,
S ugyanazon úton viszen mást veszélyre,
Ezernyi ínségre s nyaka szegesére.

319. Innend bizonytalan kártyázónak sorsa,
S vagyon az játékban szive dobogása,
Finum fö tromfokra ollykor pótolása
Avagy hogy pediglen el- elpásolása.

320. A szivdobogásrúl tévelygő elmére,
Elméje pediglen érkezik kétségre,
Ki miat maga is jut olly teprengésre,
Hogy majd nem is tudgya, kel jádzani mire.

321. Olly kártyákra pásol, melyekre nyerhetne,
És a kauff labéton két részt is vehetne,
S ollyanokra játszik, ha pásolva ülne,
Ö fel tett játékán semmit nem vesztene.

322. Nem tudnak ez illyek szerencsével élni,
Nyújtott ajándékát nem is tudgyák venni,
Kel, még meleg a vas, addig kovácsolni,
S méglen ég az tüz is, nála melegedni.

323. Alkalmatosságnak homlokán az haja,
És valaki áztat két kézzel nem kapja,
Kopaszúlt fejénél ötét meg nem fogja,
Bottal üsse nyomát, s magához ne várja.

324. Magárul mert egyszer a ki elbocsátja,
Ritkán levél töbször annál szólgálatja,
S ő körüle magát elvélve mutatja,
Ezernyi sok példa mind ezt bizonyitja.

325. Söt ugyan azt vélem, hogy ez tanúságra
Szoktak négy két szemet irni az kártyára,
Ki-ki jól vigyázzon alkalmatosságra,
Ha nem akar jutni az kóldús táskára.

326. A játék mindenkor mert szemesnek való,
Vaknak alamisna s cigánynak a vak ló,
Mely hogy hajói nem lát, igen-igen botló,
S még azt sem tudhatja, hol van az Istáló.

327. Aki nem vigyázza alkalmatosságát,
Üdövel meg bánnya vigyázatlanságát,
Nem is viszi végben semminémö dolgát,
S könnyü elitélni annak bolondságát,

328. Mert azt nyerhetné el olykor egy órában,
Á mit esztendőnek egész forgásában
S egész életének napjai folytában
Nem nyerhet el többé, soha ez világban.

329. Jó alkalmatosság némelykor csillámlik,
Embernek jovára ragyog, és tündöklik,
De ha véle nem él, nagy hamar elmúlik,
És haszontalanná igen könnyen válik.

330. Ha pedig véle él, olly alkalmatosság,
Melyet jól megkapva a pólcra is felhág,
S ott olly frissen lehet, mint egy zöldellő ág
Avagy mint egy kertben szépen felnött virág.

331. Kel hát annak a jó alkalmatosságot,
Miként a betegnek az jó orvosságot,
Úgy kapni két kézzel, aki e világot
Jól élvén akarja szedni az virágot.

332. Alkalmatosságom az friss, jó életre,
Sem pedig kertbéli virág szedésére
Nékem ugyan nincsen, jóllehet szép kertre
Talált az én elmém, rósára, szegfűre.

333. De mivel én magam tövisre akadtam,
Á jó friss élettül messze tántorodtam,
Kertbéli virágot régen nem is láttam,
Söt immár magam is majd kóróvá váltam.

334. Mindazáltal módom most is vagyon abban,
Tövisre akadván s heverve az porban,
Ösmérjem világot árnyék hivságában,
S futhassam örömét szomorú sorsomban.

335. Világ árnyékában állandót nem látok,
S állandóságárul semmit nem tarthatok,
Semmi jovaiban nem is vigadhatok,
S minden örömétül messzire futhatok.

336. Igaz ugyan, látom, van soknak bánatja,
Ha világ árnyékán magát nem nyugtatja,
S elképzett örömét hogyha nem láthatja,
Búsul, mint az kinek kezében rósz kártya.

337. És miként tromf nélkül soknak az játékhoz
Nincsen semmi kedve, sem egyet mondáshoz,
Úgy nincs kedve soknak semmi vigassághoz,
Hogyha nincsen közi világ jovaihoz.

338. Hogy azért a gutta meg ne üsse őket,
S képtelen bánatjok ne fojtsa sziveket,
Csak arra függesztik minden elméjeket,
Világ jovaihoz mint tartsák közöket.

339. Ezernyi sokképpen azoknak szerzésén,
Fáradton fáradnak untalan gyütésén,
Törődnek, s aggódnak gondgya viselésén,
S magokat halálra adgyák elnyerésén.

340. Ügetnek, nyargalnak világ jovaira,
S ha nem juthatnak is valóssággal arra,
Csak reá mehessenek egy kis árnyékára,
Örülnek, s azt vélik, értek boldogságra.

341. Melyhez való képest é világ árnyékán,
Forgandó s változó szerencsének markán,
Kedvekre lakoznak szekerének farkán,
De fent akad a csont sokaknak az torkán.

342. Miként a kártyázó játszván kártyájával
Hól veszt s hól nem is nyer annak tromfjaival,
Azon szerént sokan szivek fájdalmával
Vesztenek, s nem nyernek világ jovaival.

343. Minthogy ámbár szintén mint igen jó tromfnak,
Igen örüljenek világ jovainak,
De mint a tromf miat gyakorta pótolnak,
Világ jova miat úgy sokszor kárt válnak,

344. Mert azokban bizván ollyakhoz kezdenek,
á mit semmiképpen végben nem vihetnek,
Nagy károkat válva meg is szégyenülnek,
S úgy is történhetik, fejekkel füzetnek.

345. Tudnak akkor osztán kit-kit meg inteni,
S magok példájával arra tanítani,
Hogy nem jó a fejszét ollyan fában vágni,
Melybül nehéz, vagy hogy nem lehet kivonni.

346. Nyilván által látják, világ árnyékában
Nem maradhat ember csendes nyugovásban,
S árnyék jovaiban esik galibában,
S tapasztalják áztat magok példájában,

347. Melyre nézve ki-ki jól eszében vegye,
Értékében soha magát el ne higye,
Maga boldogságát azokban ne tegye,
Se magát, se lelkét veszélyre ne vigye.

348. Késő de már akkor világ jovairúl
S kincsével biztató, álnok szovairúl,
Fejek vesztésével tanúlván magoknál,
Semmit nem tartani árnyék mivóltárúl.

349. Boldog ember szokott más kárán tanulni,
S meg történt példáján tanúságot venni,
De a ki magárúl kezd mást tanítani,
Azt boldogtalannak méltán ítélhetni.

350. Tengernek örvényét addig kel kerülnünk,
Még habjai miat nem kel elsillyednünk,
Világ jovait is addig kel megvetnünk,
Nekünk azok miat még nem kel elvesznünk.

351. Sokkal is job addig a kását is fújni,
Még nem kezdi szánkot s nyelvünket égetni,
Mert azután késő melegen kiköpni,
És héában való tarlóját is fújni.

352. É világnak jova s a kártyának tromfja
Majd egyenlőképpen soknak bíztatója,
És egyszersmind soknak megkárosítója,
Praedáló tolvaja s feje megrontója.

353. De ugyancsak kapnak tromfon a kártyában,
Világi jókon is kapnak é világban,
Vannak nem kevesen nagy üstök vonyásban,
Vinak, vagdalkoznak, s esnek vérrontásban,

354. Noha egyébaránt Embernek bajt vini,
Vagdalkozásával vérét kiontani
Unalmas mulatság s életét feltenni,
Szerencsére vetni s kordélyban fogyatni.

355. A kártyajáték is nincs unalom nélkül,
Minthogy ember azon sokat ül, s elhevül,
S erszénye is pedig nem mindenkor bővül,
S nyert kárát nem tartja drága aranymivül.

356. Mégis mindazonáltal ollykor elgondolom,
Egyikrül sem érne talám olly unalom,
Mint henyélésemrül, s hogy dolgom csak álom,
Megvallom, szivbéli, keserves fájdalom.

357. Való dolog ugyan, nékem a kártyázás
Nem vala kenyerem, sem az ostáblázás,
Mulatságom sem vólt soha az kockázás,
Bajvivás, vér ontás, sem az vagdalkozás.

358. Való igaz az is, hogy a bajvíváshoz
S ugyan azon szerént a vagdalkozáshoz
Én erőtlen vagyok s kemény harcoláshoz,
Nem lévén hasonló erős Góliáthoz.

359. Jutnék hogyha mégis a szép szabadságra
S az én királyomnak hiv szólgálatjára,
S pogány ellen vivó, erős táborára,
Vágyódnám Töröknek vére ontására.

360. És hogyha valahogy én is szerencsére
Találnék, s akadnék elbágyadt Törökre,
Talám úgy lőhetnem, hogy kifolyna vére,
S Isten áldásábul hághatnék fejére.

361. Aziránt, jól tudom, únalmom nem lenne,
Arra vágyó szivem örömére térne,
Kévánt vigasságot igen bőven nyerne,
S engemet fölötte megörvendeztetne.

362. Tapodni a pogányt mert bizony tisztesség,
Annak rontására gerjeszt keresztyénség,
És minden jó magyart fel indit vitézség
S régi eleinkrül reánk szállott dücsöség.

363. Ezeket, úgy hiszem, szabad elgondolnom,
Tiszta, igaz szivbül igazán kévánnom
Kelletik, de minthogy nékem raboskodnom,
Héában, úgy látom, illyekre vágyódnom.

364. Tálam tehát inkább job lészen kártyáznom,
Üdö mulatásért ollykor ostábláznom,
Ostáblázás közben a kockát forgatnom,
Vakjárúl hatjára vetnem s forditanom.

365. Osztják de az kártyát kettőnek, háromnak,
Némelykor pediglen négynek, ötnek, hatnak,
Annyinak egy szóval, az mennyin kártyáznak,
Midőn pást s trizákot vagy hogy mást jádzanak.

366. Szükséges legalább két személy osztáshoz,
á kockázáshoz is, és ostáblázáshoz
S minden egyéb féle jó friss mulatsághoz,
S nem is kezdhet ember magán az játékhoz.

367. Maga mert egyedül magával kártyázni,
Kockát, ostáblát is nem szokott játszani,
S nem lehet társ nélkül játékban mulatni
S kévánt jó kedvére az üdöt tölteni.


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére

Add a Facebook-hoz
Bridzsezzünk 2017! | részletek

2017: Új esztendő, új versenyek, új remények a bridzsasztalnál!
Tarokkozzunk 2017! | részletek

2017: Új esztendő, új versenyek, új remények az tarokkasztalnál!
Ultizzunk 2017! | részletek

2017: Új esztendő, új versenyek, új remények az ultiasztalnál!
Römiparti | részletek

A nemzetközi játékok között talán a legnépszerűbb a römi. Tucatnyi változatának leírását megtaláljuk minden kártyajátékos oldalon. Magyarországon többnyire a 14 lapos römit játsszák. A közelmúltban indított rummy-party.com online játéklehetőséget kínál több játékváltozatban
Ismét pagat.com | részletek

John McLeod Budapesten. Horváth Ferenc és Jánoska Antal riportja a Kártya Magazinban. John McLeod neve régóta ismert kártyás körökben. Az 57 éves londoni férfiú publikációi bekerültek az általa szerkesztett pagat.com internetes gyűjteménybe. A közelmúltban Michael Dummett-tel írott, két kötetes A Hístory of Games Played with the Tarot Pack a kártyakönyvtárak gyöngyszeme lett. John McLeod és barátai 2007-ben Budapesten és Szegeden jártak. Az esték természetesen tarokkozással teltek. Johnnal a játék szünetében – mondhatni két osztás között – beszélgettünk.
Kapcsolat
A weboldallal kapcsolatos
kérdésekben a levelezési cím:

1064 Budapest, Izabella u. 69.
Telefon: 06 1 332 3261
E-mail: civertan@civertan.hu

Az oldalon szereplő információk, képek
és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak.
Minimum felbontás: 1024 x 768
Grafika és kivitelezés: Civertan Grafikai Stúdió