vissza | nyomtatás

Krúdy Gyula: Kártyavetés

A kártyavetés babonája is sok embernél talál hitelre, külön erre a célra készített kártyából szoktak jósolgatni faluról falura járó cigányasszonyok hiszékeny parasztlányoknak. Néhány hatosért megmondják, hogy férje szőke lesz-e vagy barna, és hány gyereke lesz. Boldog lesz vagy boldogtalan, hosszú vagy rövid életű. Milyen számot tegyen meg a lutriban, hogy nyerjen, szóval mindazt meg tudják jósolni a kártyából, amit fontosnak tartanak. S bár az egésznek semmi komoly alapja nincs, mégis akad nagy városokban is ilyen kártyavetőnő. Rendesen asszonyok látogatják, azoknak vetik ki a jövendőt. Párizsban néhány világhírű jósnő él, akinek neve az egész világot bejárja néha, ha valamely fontosabb jóslatuk bevált.

Magyarországon minden vidéknek van jósnője, kártyavetőnője, Budapesten minden utcában találunk belőle. A jóslás babonája talán a legrégibb minden babona között. A régi népek, különösen a görögök életében nagyon fontos szerepet játszott. Hadvezérek, királyok fordultak a jósdákhoz. Ha válaszúton voltak, mindig a jósdák tanácsát kérték ki.


Kártyavetés a piacon

Jegyzet
Itt aztán hiába prédikálnak a bölcsek és felvilágosultak: kártyavetés nélkül nem képzelhető az élet Magyarországon. De vajon mit csinálnánk azzal a szótlan, álarcos idegen férfival szemben, amint a régi olasz álmoskönyvek sorsunkat rajzolják? Kártyát mindenütt vetnek. Minden időben vetnek. Lefekvéskor, álmatlan éjszakán, felébredéskor. Van, aki saját kezűleg veti ki reggelenként, hogy milyen lesz napja. De a legtöbben mások, bölcs öregasszonyok szájából szeretik hallani a titokzatos szavakat, melyek némi világosságot mutatnak a ködben. Mintha mindent tudnának, mindenkit ismernének ezek a tudós asszonyságok, akik ódon budai házikóikban üldögélnek, vagy az országúton vadmadárlábukkal sietve inalnak egyik faluból a másikba. Mintha nagy tehertől szabadulnánk meg, midőn a pesti külvárosi alkonyatban elhagyjuk a kártyavetőnő házát. Hisz legféltettebb titkaink, sejtelmeink, senkinek be nem vallott érzelmeink jelentek meg előttünk a kártyák figuráiban, a kártyavetőnő hozzáfűzött szavaiban. Jártunk kártyavetőnőhöz álöltözetben, inasunk ócska kabátjában, míg a kíséretünkben levő hölgyek rendszerint szegény iparosnőnek vagy cselédeknek látszottak. Eljártunk elővárosok szennyes utcáiba, düledező viskóiba, ahol egy sötét odúban sohasem látott vénasszony vetette kártyáira veres karikás tekintetét. Mentünk kék litánia utáni alkonyatokon, Szent Antal estéin (kedden), felhasználtuk a nagypénteki délutánokat, este eltakaró köpenyegét, az újholdat...

Elmendegéltünk: midőn új szerelem beköszöntését ünnepeltük szívünkben, és elbaktattunk az öregasszonyhoz, midőn régi szerelem csalódása, bánata, sírása riasztgatott fel fekvőhelyünkről. Elmentünk eljegyzés előtt, kopogtattunk esküvőnk villiáján, lehunyt szemmel vártuk a kártyák szavait elválásunkkor. Jegyzőkönyvecskénkbe írtuk, ha új, eddig ismeretlen vetőasszonyról hallottunk - noteszeimben csaknem valamennyi külső józsefvárosi utca, óbudai sikátor, tabáni ház szerepel, ahol többnyire 7-es számjegy alatt lakott egy-egy csúf banya, akinek szavára ifjúságunkban kimeresztett szemmel figyeltünk. Láttunk megrendülni, elsápadni, megvonaglani fölényes, nagyvilági úrnőket a kíséretünkben, amint a kártya igazat kezdett mondani. Drágalátos hajadonok hagytak fel szigorú ellenkezésükkel, midőn a kártya a mi mondanivalóinkat megerősítette. Mentünk őszi kántorböjt ködében, midőn az óbudai házak boszorkányködbe burkolódznak, és bágyadtan pislog egy-egy gázláng, amely mellett kezünkkel kell számolni az elmaradozó kapukat, hogy el ne tévesszük a valódi házszámot. Találkát adtunk egy kőbányai téren, amely térből nyílott a mellékutca, ahol a jósnőt besötétedés után meg lehet találni. Bebódorogtunk az alvó Józsefvárosba, ahol istállószag van, petróleumlámpás ég a firhang mögött, és mint a kísértet, siklik a téli estében egy elkésett, szép leány. Ám a legszebben mégiscsak vidéken vetnek kártyát a téli délutánokon, a kályhatűz világossága mellett, a földre kuporodva, a nagy csendben a falióra tiktakolása hallatszik, a jósnő szavai rejtelmesen hangzanak, és az álmok, a vágyódások, remények szinte megelevenedve foglalnak helyet a szoba sötét sarkaiban, amíg a jósnő a kártyát keveri. Ezek a vidéki kártyavetések - kis tanyaházakban, ahonnan nem látni napokig senkit sem jönni a behavazott országúton, városkák sötétkék alkonyataiban, amikor az ablak alatt legfeljebb egy korcsmába menő öregember lépése hangzik a vastag hóban, a híd alatt már régen megállott a folyó, a hídon a Nepomuki álldogál, a fehér fejű, vén toronyban csilingelve üt az óra, felpirult arcú, a csodálkozástól lobogó hajfürtű fiatal nők hajolnak a kártyák felé, a vastag falak elrekesztik a valóságos, küzdelmes, bajos életet... egy futár nyargalt délután keresztül a piacon a határszél felé, aztán hetekig nem történik semmi - ezek a vidéki kártyavetések pótolják a színházat, a bált, az esküvőt... a soha el nem érhető, boldog életet... a nagyvilágot és a regényességet, amelyet mindnyájan a szívünk közepében hordunk. Mi volna a szegény nők élete, ha már kártyavetés sem volna?