kártyás játékok, kártya játékok, kártya játékok online, kártya játékok ingyen, kártya játék leírások, kártya játékleírások
Kártyakult | Irodalom | Novellák

Szekula Jenő: A csurogi kártyások

"Esős áprilisi napon történt, - gondolom a görög húsvét első napjain, hogy az ördög kiszállott Csurogon. Maga volt az ördög, most már bizonyos, bár eleinte senki sem gondolt erre. Egyenesen a vasútról jött, egy rutén kocsis hozta, nagy sárban, áthatlan fekete pocsolyatengeren keresztül. A hosszú rutén kocsis dehogy is tudta, kit visz, - inkább letörte volna a kezét, hogysem idehajtson vele, - még kezet is akart csókolni neki, mert húsz korona borravalót kapott. Az idegen a Fehér Elefántba szállott s a fogadó vendégkönyvébe hosszú, ösztövér betűkkel írta be a nevét:

- Fekete Benő kereskedelmi utazó Bécsből.

Most már bizonyos, hogy ez csak álnév volt. Meg akarta őrizni az inkognitóját. A királyok is élnek ezzel a joggal, miért ne tehetné meg az ördög is?

Egész nap ki sem mozdult a szobájából. Valami pokolbeli indulót fütyörészett. Mert mit is nézett volna meg? Az ócska nádviskókat bámulja a Tisza partján s csodálkozzék azon, hogy az egyiknek a födele csáléra áll, a másiké hajszra: vagy a szélzúgást hallgassa a nyírfaerdőn, mikor odalent a pokolban sokkal czifrább zsolozsmákban telhetik úri gyönyörűsége?


Klabrias. Kóber Leó rajza

Ebben a Tisza-parti faluban rácz urak laktak, a kik még Mária Terézia királynőtől kapták a nemességet. Később ugyan méltatlannak bizonyultak a királyi kegyre, sőt még föl is lázadtak a szép királynő ellen, mikor ez kegyes buzgalmában meg akarta hódítani őket a boldogságos egyház hűséges fiaivá. De ebben már nem engedtek. Mert verekedni elmentek akárhová is, de imádkozni már csak Karlócára jártak.

A nemesség azonban már meg volt. Azt nem akarta bántani a bécsi kanczellária. Némelyjik úr czímert is viselt. Levágott török fejet fehérholdas mezőben, vagy kinek hogy az ízlése kívánta. Ki is volt szögezve néhol a düledező tölgyfakapuk fölé a különös házikókon, melyeknek ablaka erkélyszerűen kidüleszkedett az útra, mint a régi háremeken, mikor még a török uralkodott itt a határvidéken.

A csurogi urak híres kártyások voltak. A gonosz nyelvek azt pletykázták róluk, hogy hamisan játszanak. Megigazítják a szerencsét. Mi volt igaz, mi nem? - a jóságos ég tudná csak eligazítani ezt a dolgot. Egymással, az bizonyos, nem szívesen ültek le, inkább elrándultak a tizedik vármegyébe is, lehetőleg olyan vidékre, a hová még nem jutott el a hírük. Bár az is megtörtént, hogy egyik-másik urat  ebrudon hajították ki valamelyik vidéki kaszinóból. Az ilyet azután maguk között is megvették. Mert kártyán csalni lehet még úri virtus, de rajtakapni szégyen. Nemes Monasztiri Peró, a kinek fehérre meszelt kastélya ott düledezett a dombon, a nyírfaerdő fölött, még Homburga is elutazott, a honnan hatvanezer porosz tallérral tére meg. Most már ritkán kártyázott. Csak ha idegenek vetődtek a kastélyba. A kiket előbb megvendégelt, azután kirabolt. Akárcsak ősei.

Ebbe a faluba vetődött az ördög és órái halálos unalomban teltek el. Este szappant kért és megberetválkozott. Olyan lett az arcza, mint a patyolat. Majd kivágott lakktopánt vett elő, habfehér inget és szmokingba öltözött. Fülöp, - a vendéglő öreg pinczére - a ki megfürösztetett már az élet minden kenőcsében, míg egy fővárosi lebujból ide került, módfelett elbámult, hogy így megpillantotta. - Londonban ez a szokás, - magyarázta az idegen, a ki erősen az orrán keresztül beszélt. - Estélyi ruha és lakkczipő.

- Csakhogy most Csurogon vagyunk, nem Londonban, - vélte a pinczér.

Az idegen nem felelt. Komoran bámult a petróleumlámpa szomorú lángjába.

- Hova lehet ilyenkor menni? - érdeklődött. - Van erre valami orfeum?

A vén pinczér gúnyosan mosolygott.

- Még mit nem méltóztatna kivánni? Sokácz parasztok laknak itt. Ha a lányok holdtöltekor kólót tánczolnak, az nekik az orfeum.

- Hát mivel lehetne agyonvágni az időt?

- Méltóztassék újságot olvasni.

Az idegen lapokat vett elő, de nem volt türelme az olvasáshoz. Idegesen lapozgatott bennök. Távolról, az esős éjszakában, víg muzsikaszót sodort az étterem felé a nedves tavaszi szél.

Az idegen izgatottan horkantotta fel az orrát.

- Finom zeneszó hallatszik, - dünnyögte. - Valahol mulatnak.

- Igen. A Monasztiri nagyságos úr kastélyában. Estély van ott. Szép kisasszonykák tánczolnak ott. Az urak is ott vannak mind.

- Nem lehet odamenni?

Fülöp a fejét csóválta.

- Bajos. Gyalog nem ér oda soha sem, kocsi meg nem viszi el ebben a sárban. A nagyságos úr dingo vérebei pedig széttépnék az udvaron. Éjjelente szabadon csatangolnak. S veszedelmes dögök.

- Ez kellemetlen dolog, - bosszankodott az idegen. - Rossz szokásom van. Virradat előtt nem tudok elaludni. Mivel töltsem el az időt reggelig?

A pinczér ravaszul hunyorgott apró, fekete szemével.

- Kártyázzunk talán? - ajánlotta bátortalanul.

Híres hamisjátékos volt a pinczér is. Pesten tanulta ki, a hol kifosztotta a bérkocsisokat, míg le nem leplezték és ostornyéllel nem verték ki a kávéházból. De a csurogi urak között nem bírt érvényesülni. Farkasok közt a sakálnak felkopik az álla.

Az ördög a vállát vonogatta.

- Bánom is én. Mit játszunk? Alsóst? Máriást? Huszonegyest?

- Maradjunk az alsósnál, - vélte a pinczér, a ki a kaláberben veszthetetlen bajnoknak hitte magát. Még a félszemű Herzfeldert is legyűrte, a kit Pesten az alsósjáték Napoleonjaként ünnepeltek. S ha az Napoleon volt, akkor ő legalábbis Wellington.

- Hát hozzon kártyát gyorsan, - türelmetlenkedett az idegen. - S minden rádliban harmincz poén előnyt írhat föl. Ezt ajándékba adom magának.

A pinczér nagyot nézett e meggondolatlan nagylelkűség hallatára. Ez még nem történt vele. Egy világbajnoknak akarjon valaki előnyt adni. Tiltakozni is próbált, de az utazó makacsul megmaradt a föltételnél.

- Másként nem játszom. Úr a pinczérrel nem mérkőzhetik egyenlő föltételek mellett.

S már ki is tette tárczáját az asztalra. A pinczér jól megnézte. Fekete selyemtárcza volt, vérpiros szegéllyel. Belül tengerzöld színű ezresekkel bélelve. Mennyi ezres! Némán, visszafojtott sustorgással szorultak a tárcza selyemfalához, mint a sziklába préselt óriások. A pinczér szeme kerekre tágult, mint a ki magános úton lidérczekkel találkozik.

- Mennyibe játszunk? - nyöszörögte.

- Egy forint pointje,- ajánlotta az idegen s ajkán különös mosoly derengett keresztül.

A petróleumlámpa kanócza egy pillanatra piros szikrázással lobbant föl, magasan, mintha láthatatlan kezek vaspiszkálóval noszogatnák. A pinczér lelkét megszállotta a nyereségvágy ördöge. S végre is biztosra megy. Harmincz előnye van minden százban. Lehetetlen őt legyűrni.

- Helyes. Ossza ki a kártyát.

- Van pénze? - tréfálódzott az utazó.

- Van egy takarékkönyvem, - susogta a pinczér. - Hétszázkilencven koronáról kiállítva a zsabjai takarékpénztár által. Ezt leteszem biztosítéknak.

Kezdődött a mérkőzés a sipista és az ördög között.

A pinczér elszánt ficzkó volt, minden pillanatban készen arra, hogy ujjaival oldalba bökje a szerencsét. De az ördög, - nem hiába, hogy egyenesen a pokolból jött föl, - még a csaláshoz is jobban értett. Hogy milyen nehéz legény, kitűnt már az első összecsapásoknál. Mikor három vannakkal bemondta a halál-kontrát, kvint ellen. Mikor három vannakja volt, tizenkét lapban! Ilyen egyszer történik hétezer évben . A pinczérnek nehéz izzadsággyöngyök ültek ki a homlokára.

- Ki vagyok, - mondotta az ördög, s fölírt a táblára százharminczat.- Önnek mennyije van?

- Harmincz - nyöszörögte a matador, - a mit előnybe kaptam.

Az idegen gúnyosan mosolygott.

- Remélem, a takarékpénztár reggel már nyitva van, - mondotta gúnyosan évődve. - Nem szeretnék várni a pénzemre.

- Osszon, osszon, - nyöszörögte a megkínzott ember.

Tovább keverték az elvarázsolt lapokat. A szerencse azonban nem akart megjavulni.

- Megbabonázták! - suttogta a pinczér kábultan maga elé. - Boszorkányujjak kötik meg a kártyát a kezemben. S eszébe jutott, hogy hajnalban három rácz pappal találkozott a faluvégén, a mi a legnagyobb szerencsétlenséget jelenti. S ő elfelejtett egy marék szalmát hátradobni a kocsiból. A mi a rácz babonák szerint a legjobb szer az íly váratlan megrontás ellen.

Most a fejét harapta volna le, hogy reggel olyan ostoba volt.

A második futamot is elvesztette. Nem nyert egyetlen játszmát sem. S a harmadik osztás sem indult szerencsésebben. A takarékbetétek lassan, de biztosan úsztak el a tovatánczoló kártyaleveleken, mint ahogy a kósza gallyakat elsodorja a Tisza árja. Éjfél lett. A görög templom tornyán tizenkettőt ütött a harang. Az utazó előkelő kézmozdulattal gyűrte zsebre a pinczér betétkönyvét.

- Hát ezt elnyertem volna, - jelentette ki kővé fagyott, jéghideg arczczal. - Van még pénze?

- Játsszunk csak, - hörögte a pinczér. - Nyereséggel nem illik fölállni. Különben van egy kis készpénzem is.

Ebben a pillanatban czigányzene, pisztolydurrogás verte föl a környék csendjét, jelzéséül, hogy úri társaság közeledik. A tüzilegény vitte a hírt lóháton a kastélyba, hogy egy pénzes idegen kártyázik a szállóban. Támadt erre kavarodás. A fiatalság lóra pattant és otthagyta a mulatságot. A Monasztori kisasszonykákat táncz közben felejtették ott a terem közepén. Most persze vörösre sírják a szemüket szegénykék! De hiába! Vétek volna a kínálkozó alkalmat elszalasztani. A pezsgőt, a mi a kezükbe akadt magukkal hozták. A czigány is ott kujtorgott a hátuk mögött. Köztük volt a két Mezey-fiú, ikertestvérek: a gőgős Mirko és a délczeg Sivicza. Azután Petrovics Lázár, a ki már hatvan éves volt, de azért a legduhajabb legény a környéken. Milutin, a lókereskedő, családos ember. De a famíliát ott felejtette a kastélyban. Az ördög törődjék velük. Fontosabb, hogy ne maradjon le ő sem a lakomáról.

- Alsós? - biggyesztette föl az ajkát gőgösen a szép Mezey Sivicza. - Ez nem játék. Ferblizzünk.

- Bocsánat. Én veszteségben vagyok, - sistergett a pinczér, a kiből a düh és a veszteség egy pillanat alatt oroszlánt faragott.

Szembeszállott az urakkal.

- Felfricskázlak! - süvítette Sivicza, elhalványodva a pinczér vakmerőségén. - Neked itt nincs szavad.

Az idegen nagylelkűen véget vetett a pörnek.

- Itt van a betétje, - mondta a pinczérnek, - visszaadom. S ez az ezer korona borravaló. De most hozzon friss kártyát. Ferblizni fogunk.

Fülöp ismét a régi alázatos pinczérré görnyedt vissza eme királyi nagylelkűségre. De az uraknak is kezdett imponálni a különös idegen. Nem lehet valami útszéli gavallér, a ki így dobálja az ezreseket.

Friss játék kezdődött. Az idegen leosztotta a kártyát. Halálos csönd támadt. A mérkőzés hajnali hat óráig tartott. Váltakozó szerencsével. Ekkor Petrovics hazarohant friss pénzért. A lókereskedő is leégett egészen. Most már csak kibiczelt a játékosoknak. A fölkelő nap besütött a nyitott ablakon, elnyelve a petróleumlámpa fényét, a mit a játék hevében égve hagytak. Egy darabig ott incselkedett még a Mezey úrfiak feje fölött, kiknek arcza kifehéredett most az idegvesztő hajnali fényben. Az idegen előtt halomszámra állott az arany és a bankó. Tízezer pengőt nyert.

- Ez egy ferbli-sipista, - magyarázta délfelé Milutin lókereskedő Mirkó úrfinak, a ki félrehívta, hogy egy kétezer forintos váltó gyors elhelyezéséről tanácskozzék vele. - Most jut eszembe, hogy ismerem valahonnét. Érsekújvárról. Játszatok vele inkább pókert vagy huszonegyest.

- Az bizonyos, hogy kitűnően tud csalni, - jelentette ki komoly elismeréssel az ifjú. - Megérdemli, hogy nyerjen.

De megfogadták a tanácsot. Ezután már makaót, huszonegyest és pókert játszottak váltakozva. De ezzel sem mentek semmire. Csődöt mondott a csurogi urak tudománya. Mintha rossz lelkek elátkozták volna valamennyit. Három nap és három éjszaka tartott a borzalmas viaskodás. A csatatéren, mely piros volt a kiömlő bortól, csak holttestek és áldozatok maradtak. Az utazó huszonötezer forintot nyert. Ennyi volt a vagyona a társaságnak. Szép summa! Hej! Sok víznek kell elfolyni a Tiszán, míg ezt a tenger pénzt visszaharácsolják valahonnan.

- Ez a csurogiak mohácsi vésze, - sírt a lókereskedő Mezey Sivica fülébe, a ki elázva hevert a padon. - A második mohácsi vész ez, öcsém!

Sivicza nem felelt. Csak a kártyaasztal zöld terítőjét húzta magára, mint egy halotti szemfödőt.

Az idegen csomagolt. El akart utazni. Ez azonban nem ment oly simán, ahogy elképzelte. A második utczasarkig sem jutott el, mikor a kocsiját föltartóztatta egy hajdúformájú ember.

- Hohó, nagyságos úr. Nem lehet addig megszökni, míg meg nem méltóztatik látogatni Monasztiri úr ő nagyságát. Megsértődnék. Már várja az ebéddel.

Engedni kellett az erőszakos meghívásnak. Monasztiri Péró volt a csurogiak utolsó reménye. A homburgi játékasztalok hőse. Ha ez sem tudja legyűrni a kártyabűvészt, akkor teljes a szégyen. Nem segít akkor már itt Tamás apostol sem, a ráczok védőszentje.

Az ebéd tizenöt fogásból állott és a krónika szerint éjfél után egy óráig tartott. Jóllakott emberrel könnyebb végezni - vélte a kastély ura.

Szorgalmasan töltögetett a vendég poharába, a kit azon kívül is elhalmoztak kedveskedéssel. A Monasztiri kisasszonykák csinos, szemrevaló teremtések voltak. Kerek volt az arczocskájuk, mint a pogácsaalma, kék a szemük, mint a márcziusi ibolya. Hátha mégis megkótyagosodik a vendég? Ha nem a franczia pezsgőtől, hát a leányszemek bűvös sugarától. Pero, az úr maga óvatosan bánt az itallal. Inkább csak mímelte az ivást. Kár is lett volna a nagy eszéért, ha idő előtte elinná.

De az okosság nem használt. A játékszobában az idegennek egy pillanat alatt elszállott a mámor az agyáról! A zöld posztó színe magához térítette és józan lett, mint a csuka, mikor visszadobják a vízbe. Szétnézett az erkélyre nyíló szobában. A falon a család nevezetes ősének Monasztiri Gyókónak arczképe lógott, a hírhedt harambasáé, akit I. Ferencz király lefejeztetett. Holmi gyilkosságok terhelték a lelkét. Most szemrehányóan pislogatott alá az unokaöccsére. Mintha csak mondta volna: - Te bolond, elment az eszed, hogy magával az ördöggel akaszkodsz össze.

De Peró úr nem vette föl az intelmet. Bízott a tudományában, hogy a makkaó-kártyát úgy tudta összekeverni, hogy mindig kilenczet vágott. S ki volt rakva az asztalra bűvös szelenczéje is, a melynek simára csiszolt aranylapján visszatükröződött a leosztott kártya képe. Két kisasszonylányát is odaültette a vendég mellé. Hátha elbabonázzák. Mindenesetre vigyázni fognak rá, hogy ne csaljon. A játékszoba megtelt érdeklődő közönséggel.

Nincs időnk a két napig tartó izgató viadalt elbeszélni. Bőven le van írva amúgy is a zsablyai járásbíróság aktái között.

A pincéből egyre-másra vándoroltak föl a arannyal megtömött selyemerszények. Az egykori győzelem maradványai. Mert Peró úr vesztett. A cselfogásai visszájáról sültek el s mintha a varázsszelenczéje is ellene esküdött volna: hamisan tükrözte vissza a leosztott lapokat. A keze remegett, a feje szédült. Harminczezer forintja úszott el.

Este kilencz óra volt és az idegen kitámolygott az erkélyre, hogy a gőzölgő fejét szellőztesse. Bűbájos éjszaka volt. Sütött a hold, bevilágította a nagypiaczot, a hol most magas növésű hajadonok lejtették zeneszónál a kólótánczot. Mintha karcsú nyárfák hajladoztak volna a szélben! A levegő titokzatos virágillattól volt mámoros.

Odabenn titkos haditanács készült. Peró úr súgott össze társaival. Ha nem bírják ésszel, győzik majd erővel. Visszarabolják az idegentől a pénzt. Hiszen amúgy is csalt, most már bizonyos. Jó hírüknek meg úgyis vége. Legalább a dohány maradjon itthon.

Mindannyian helyeselték az indítványt. Még a harambasa ős is mintha jóváhagyólag hunyorgatott volna az aranyrámában. Hiába. Egy rablóvezérnek tetszik az ilyen ötlet.

Az idegen bizalmatlanul tekintett szét az erkélyről. A helyzet semmi jóval sem bíztatta. A kastély udvarán kísértően üvöltöztek a kutyák, mintha ezek is a vérére szomjúhoznának. Nem volt gondolkozásra való idő.

Elszánt ficzkó volt. Hatalmas ugrással levetette magát az erkélyről, megfogódzva egy terebélyes kőrisfa szívós indájában. Az ág bírta. Meghajlott csak, de nem törött alatta le. Még egy istenkisértő ugrás és hatalmas lendülettel átrepült a kőkerítésen is. A térdét fölsebezte a kőben, a homlokáról is lehorzsolta a bőrt, de talpra tudott állani. Sántítva, fél lábon ért a domboldalig.

Még várt rá a kocsija a kastély alatt az úton, megrakodva a podgyászával. Torkaszakadtából ordított a bakon szundikáló ruténre.

- Hajts a vasútra! Ezer korona borravalót kapsz. De ha nem sietsz, agyonlőlek!

A rutén ijedten csapott a lovai közé. Baj nélkül el is jutottak a szántóföldekig. Hanem a csurogi sár nem azért sár, hogy ott ne ragassza az utazót. Egyszerre csak megfeneklettek a pocsolyában. S azután se előre, se hátra!

Az idegen szeme vöröses fényben lángolt, azután irtózatos káromkodásban tört ki. A rutén keresztet vetett magára. Amint később bevallotta, soha ilyen czifra beszédet még nem hallott. De a helyzet különben is veszélyes volt. Messziről egy cséza úszott feléjük az ingoványos úton. Az idegen a szeme fölé tartotta a kezét, hogy élesebben lásson. Megismerte. Csendőrök ültek a kocsin.

- Fogd ki ezt a keselyt, - parancsolt rá a kocsisra, - lóháton megyek a vasútig. Itt van érte kétezer pengő.

De a cséza már beérte őket s egy vadászkalapos úriember ugrott le elsőbben és rohant egyenesen feléjük.

- Álljanak meg! - kiáltotta. - Én Istvánfi főszolgabíró vagyok. Önt letartóztatom. Azzal vádolják, hogy hamisan kártyázott!

Megragadta az utazó vállát, de ez félrelökte magától. S az arcza halálsápadttá vált a dühtől.

- Nyomorultak! - ordított föl vadul. - Ez a gavallér-erkölcs!? Nyomorultak! - s izmos öklével úgy csapta arczul a főszolgabírót, hogy ez menten lefordult az árokba.

Fél órába került, míg az emberei ki tudták onnan halászni.

Mindez egy pillanat alatt történt. Mire fölocsúdtak, az idegen már lóra pattant és elvágtatott, neki a feneketlen országútnak, bele a világtalan éjszakába! Hiába lövöldöztek utána a csendőrök.

A podgyászát lefoglalta a hatóság. Nem találtak abban mást, csak értéktelen és átjátszott kártyát. Amerikai, magyar és franczia kártyát vegyesen. Valami száznegyven csomaggal. Még kínai kártya is akadt közte. Nemhiába hogy ilyen művész volt. Kijárta minden akadémiáját.

A csurogiak egyébként nem szívesen beszélnek az esetről s mindenfelé híresztelik, hogy maga az ördög fosztotta ki őket a kártyán. No, mert röstellnék bevallani, hogy asszonytól szült ember tette világcsúfjává az ő hírhedt tudományukat."


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére

Add a Facebook-hoz
Bridzsezzünk 2017! | részletek

2017: Új esztendő, új versenyek, új remények a bridzsasztalnál!
Tarokkozzunk 2017! | részletek

2017: Új esztendő, új versenyek, új remények az tarokkasztalnál!
Ultizzunk 2017! | részletek

2017: Új esztendő, új versenyek, új remények az ultiasztalnál!
Römiparti | részletek

A nemzetközi játékok között talán a legnépszerűbb a römi. Tucatnyi változatának leírását megtaláljuk minden kártyajátékos oldalon. Magyarországon többnyire a 14 lapos römit játsszák. A közelmúltban indított rummy-party.com online játéklehetőséget kínál több játékváltozatban
Ismét pagat.com | részletek

John McLeod Budapesten. Horváth Ferenc és Jánoska Antal riportja a Kártya Magazinban. John McLeod neve régóta ismert kártyás körökben. Az 57 éves londoni férfiú publikációi bekerültek az általa szerkesztett pagat.com internetes gyűjteménybe. A közelmúltban Michael Dummett-tel írott, két kötetes A Hístory of Games Played with the Tarot Pack a kártyakönyvtárak gyöngyszeme lett. John McLeod és barátai 2007-ben Budapesten és Szegeden jártak. Az esték természetesen tarokkozással teltek. Johnnal a játék szünetében – mondhatni két osztás között – beszélgettünk.
Kapcsolat
A weboldallal kapcsolatos
kérdésekben a levelezési cím:

1064 Budapest, Izabella u. 69.
Telefon: 06 1 332 3261
E-mail: civertan@civertan.hu

Az oldalon szereplő információk, képek
és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak.
Minimum felbontás: 1024 x 768
Grafika és kivitelezés: Civertan Grafikai Stúdió