Szent Miklós eredeti legendája

Lejegyezte Farkas Imre

A kártyás ember
Krisztus urunk a földön járt Szent Péterrel, mindenfelé eljutottak, még a kártyás emberhez is. A kártyás ember magában lakott, nem volt senkije, csak a kártyája volt egyedüli szórakozása. Ott járkált az udvaron, mikor megállt a ház előtt Krisztus urunk meg Péter.

- Jó estét!
- Adjon Isten maguknak is.
- Te jó ember, tudom, hogy szeretsz kártyázni, és többet nyersz, mint veszítesz. A nyereményből csak annyit hagysz magadnak, ami okvetlenül fontos: ennivalóra, innivalóra, cigarettára, miegymásra, a többit nem bitangságokra költöd, hanem jótékony célokra adod, a szegényeknek, a betegeknek, az egyháznak. Jóságodért megjutalmazlak, három kívánságod teljesítem. Mondd, mi legyen az!
- A lelked üdvösségét kérjed!

A kártyás ember eleresztette a füle mellett, amit Péter mondott.

- Uram Teremtőm, add meg nekem, hogy a kártyában mindig nyerjek.
- Jól van, megadom, fiam. Akármerre mégy, te fogsz nyerni. Mi a második kívánságod?
- A házam előtt van egy pad, aki oda leül, az onnan ne tudjon elmenni, míg azt nem mondom, hogy "Mehetsz".
- Ezt is megadom neked. Mi a harmadik?
- Van nekem egy szép gyümölcsöskertem. Aki oda bemegy, felmegy a fára, akadjon fel az orránál fogva.
- Az is meglesz, fiam.

Ezzel kezet fogtak, elbúcsúztak egymástól.
Másnap éppen a kapuban cigarettázott, mikor jött érte a halál.

- No, jó ember, küldve vagyok, nincs tovább az életed, viszlek a túlvilágra.
- Jól van. Míg beugrok a kabátomért, üljön a ház elébe a padra.

Leült a halál, a kártyás ember meg nyugodtan lefeküdt, csak hajnaltájban kukkantott ki az ablakon. A halál mozdulni sem tudott, ott gubbasztott a padon.

- Még most is itt vagy?
- Bizony itt.
- Miért nem kotródsz el?
- Próbáltam már, de nem tudok. Segítsél rajtam, mert mindjárt rám virrad, falu csúfja leszek.
- Eszem ágában sincs. Nem szabadítlak, mert magaddal viszel.
- Dehogy viszlek, csak mondd meg, meddig akarsz élni!
- Legalább száz esztendeig.
- Száz év múlva jövök, csak ments meg!
- No, akkor mehetsz.

Elment a halál, hogy vissza sem nézett. Nagy sokára letelt a száz esztendő. A küszöbön ült a kártyás ember, este volt, mikor kopogtatott a halál.

ifj. Hans Holbein:
Az ördög a kártyások között

- Szegény ember, küldve vagyok, elviszlek, nincs tovább életed.
- Jól van pajtás. Míg szedelőzködök, szedjél a tarisznyámba egy kevés almát, hadd vigyünk belőle a túlvilági szenvedőknek.

Kiment a halál, felmászott a létrán, szedte a szép almákat. Egyszer csak egy vékonyabb gallyra lépett, megbillent a halál, és fennakadt az orránál fogva. Vonított ész nélkül, nem tudott leesni. A szomszédok átkiabáltak:

- Szomszéd, menjen a kertjébe, valaki bajban lehet, mert átkozottul vonít.
- Hadd vonítson, miért ment oda!

Kiballagott aztán később.

- Itt vagy még mindig, bitang?
- Itt.
- Miért nem mégy el?
- Nem tudok, szabadíts meg, könyörülj rajtam, mert nagyon szenvedek.
- Nem szabadítlak, mert magaddal viszel engem is.
- Nem viszlek, csak mondd meg, meddig akarsz élni!
- Legalább száz esztendeig.
- Száz év múlva jövök érted, csak ments meg!
- No, akkor takarodsz ki a kertemből?

De bizony letelt lassan a második száz esztendő is, jött megint a halál.

- Pajtás, küldve vagyok, mert letelt a második száz esztendő. Mennünk kell a túlvilágra.
- Nem bánom, pajtás, mert erősen megöregedtem, szívesen veled tartok.

Elindultak együtt. Mentek mendegéltek, míg a mennyország kapuja elé értek. Szent Péter nyitott kaput.

- Tessék, Péter, itt van a kártyás ember!
- Uuuu - szörnyülködött péter -, ismerlek pajtás, de a mennyben nincs hely számodra. Kár, hogy nem hallgattál rám, mikoris a füledbe súgtam, hogy a lelked üdvösségét kérjed Krisztus urunktól.
- Akkor hova menjek?
- Mars a pokolba!

Zörgetett a kártyás ember a pokol kapuján, kikukucskált egy ördög.

- Ki vagy?
- Én vagyok a kártyás ember.
- Már régen vártunk, még csak most értél ide?
- Lejárt az idom, itt vagyok.
- Gyere, akkor majd kártyázunk!
- Van kártyátok?
- Nem tudod, hogy a pokolban gyártják? Milyet hozzak: használtat vagy újat?
- Újat hozzál, az simábban, könnyebben megy.

Ferbliztek négyen, de mindig a kártyás ember nyert, nagy halom pénz volt előtte. Megharagudott rá az egyik ördög.

- Halljátok - biztatta a többit -, ne ferblit játszunk, huszonegyet, ő tartsa a bankot!

Úgysem nyertek az ördögök, mindig a kártyás embernek lett szerencséje. Végül ráuntak.

- Hajítsuk ki, ezzel úgysem bírunk!

Két ördög fogta, egy meg fenéken billentette, kilódították a pokol kapuján. A kártyás ember nem kellett sem a mennyországban, sem a pokolban, azóta is ül a mennyország feljáróján.