Szomaházy István: Szent Wekerle éjszakája

1918 júniusban miniszterelnöki rendeletre bezárták a budapesti kártyaklubokat. Így emlékezik e tragikus eseményre a boldog békeidők nagy kártyása:

„Medici Katalin árnyéka lebegett tegnap az alvó Budapest felett. Te, kedves olvasó, nyugodtan pihentél ágyasházadban, nehéz szempilláidat lágyan lezárta a fáradság áfiuma, és ezalatt vérengző és láthatatlan poroszlók nyargaltak végig a sötét éjszakán és kegyetlenül lemészárolták a hugenottákat. A csatateret megcsonkított hullák borították és csak kevesen voltak, akik szerencsésen eljutottak La Rochelle várába, ahol a vérszomjas királyné zsoldosai elől biztonságba, kerültek ...

A történelem azonban nem ismétli meg magát egészen: Medici Katalint most Wekerle Sándornak hívják, a prevot des marchands-t Sándor Lászlónak, a hugenottákat bakkistáknak, sménistáknak és ferblistáknak és La Rochelle várát a magánlakás szentélyének, ahova nem ér el a vérszomjas poroszlók keze. Péntek este megismétlődött Pesten a hugenották lemészárlása és a Szent Bertalan éjszakájának mintájára ezt az éjjelt bizonyára Szent Wekerle éjszakájának fogja nevezni az igazságos történelem. Évszázadok hagyományait lábbal taposva, ez a férfi Medici Katalin kiirtotta az egész szektát, mely misztikus vallási szertartásokkal áldozott a treff kilencesnek és a carreau dámának. Az oltárok elhagyatva állnak, mint a druidák kövei, ahol valamikor öreg pogány papok sóhajtották a rengetegbe bálványuk nevét.

Tíz napja, hogy a kivégzést elrendelő ukáz megjelent, de maga a kivégzés csak pénteken folyt le, mikor az ország összes hazárdőrjeit kikergették a kivilágított klub termekből. Csodálatos és középkori színezetű tíz nap volt ez, mely a világ végét jósló, szakállas barátok korszakát juttatta eszünkbe. A krónikák megemlékeznek a súlyos napokról: aki ember élt a földön, mind belenyugodott a világpusztulás gondolatába és csodálatos: a halálraítéltek nem a templom küszöbét koptatták térdükkel, hanem vad és tébolyodott dorbézolásban kerestek menedéket. Az utcán patakokban folyt a bor, ártatlan szüzek durva férfiak karjaiba dobták magukat s az aranynak, mely a kockajátékban elúszott, annyi becse se volt többé, mint az útszéli kavicsnak. Mit ér a józanság, a becsület és az önmegtartóztatás, mikor holnap kénköves lángok fognak kitörni a megszakadozott föld mélyéből. Öreg klubemberek azt beszélik, hogy még sohase volt oly tébolyodott játék Pesten, mint amilyen a tíznapos kímélő idő alatt fellángolt. De a tíz nap története is csak szolid enyelgés volt az utolsó éjszakához képest, amikor a sánták, a bénák és a nyomorékok is megjelentek a halálra ítélt klubokban, sápadt arcú pointeurök verejtékezve hozták föl csalásaik, sikkasztásaik és árdrágításaik gyümölcsét s oly vad dühhel vetették magukat a játékba, melyhez hasonlóról a hunok krónikasai se tudnak. Apák kifosztogatták fiaikat, férjek ellopták a konyhapénzt a feleségük fehérneműs szekrényéből s vérben forgó szemmel parolizták meg a bakasztalon az összeget, mely haldokló gyermekük orvosságára volt szánva. A huszonkét milliárdnyi papírpénznek, amely ez idő szerint a monarkia határain belül cirkulál, egy tetemes része ott röpködött péntek éjjel a zöld asztalokon. Hiszen mit ér a nyomorult földi kincs, mikor a Medici Katalin árnyéka fog végigsuhanni pár óra múlva a holttestjeik fölött! Most még rekedt hangok sivítanak a levegőben, az erek kidagadnak a nyakakon, a croupier, a huszadik századbeli hugenották papja, még halkan mormolja a fekete mise szólamait, de éjfélre, mikor a legelső boszorkány végiglovagol seprőjén a szunnyadó város fölött, egyszerre kialszik minden láng és a daliás királyok, akik jókedvükben néha egy piruló coeur nyolcast vezettek a karjukon, mindörökre ott fognak pihenni a koporsóban, melyből mindeddig a bakkisták kártyáit kihúzták ...

Szent Wekerle éjszakájának legendáit bizonyára meg fogja majd írni egy új Anonymus én csak annyit árulok el, hogy az élet és halál küzdelme zajlott le az utolsó órákban a klubok asztalánál. Egyik polgári kaszinóban, ahova csupán megcsontosodott rezon játékosok járnak, hiteles tanúk állítása szerint egy millió korona volt a forgalom, egy kesztyűgyáros, aki féléve még nem ismerte a kártyákat, háromszázezer koronát nyert, egy szabó ugyanennyit vesztett, s egy ügynök, aki a béke idejében saját töltésű cigarettákat árult, huszonhatezer koronát tett föl az utolsó pakli utolsó coupjára. Ezek azonban csupán a filiszter-klubok eseményei, a nagy, pénzes kaszinókban milliók cseréltek gazdát, mert mindenki most akarta regresszálni magát, hiszen holnap már elpusztul az egész világ.

A világpusztulás ez éjszakában egyetlen tüzes pont világít: a kemény energia, mellyel dánosi Szent Sándor a kártyázó emberiségen végigsöpört. Azt még csak meg tudjuk érteni, hogy a bakk, a smén és a makaó eltűnik a mindennapi életünkből, de a ferbli eltörléséhez még eddig nem volt bátorsága magyar anyától született embernek. Ellenőrizhetetlen kútfők szerint már maga Árpád vezér is ferblizett a nyugodalmas tábortűznél s mérhetetlen emberöltőkön keresztül jutott el a nemes játék a múlt századbeli urak kúriájába, a vidéki kaszinókba, melynek falairól maga Széchenyi István gibicelt a játékosoknak, a meghitt, kedves baráti körökbe, ahol hideg savanyúvizes bor mellett gusztálták ki a harmadik filkót a szőlőlevéllel befuttatott verandákon. A ferbli oly hagyományos intézménye a magyarságnak, mint a Werbőczy Tripartituma, a cigányzene vagy a főispán elé lovagoló, nemesi bandérium. Ebben a játékban ott csillámlik a magyar néplélek derűje és humora is, s az a jogász, aki a ferblit puszta szerencsejátéknak minősítette, aki a ravaszságot, emberismeretet, gyors feltaláló képességet a semmitmondó szerencse szó korlátai közé szorította, mindenhez érthet, de a kártyajáték lelke tökéletesen idegen előtte. A vasrácsos kriptákban és falusi temetőkben pihenő öreg urak bizonyára megfordultak sírjukban ma éjszaka, mikor a ferblit is elföldelték a háborús halottak közé.

Most még éjszaka van, gyászkárpitok borulnak a klubkripták ablakaira s a temetési menet halkan és megnémulva siet haza a sötét utcákon keresztül. De a derengő hajnalban akárhányan ott látják a bezárt kapuk fölött a temetők felírását: Feltámadunk!”

(Feltámadtak és ma is élnek a modernkori hazárdjáték neveit felvéve. A szerk.)

Jean Auscher Baccarat című sorozatából