A kártyázó Liszt Ferenc

Szomaházy István írta a Kártya-codex (1898) előszavában: "Liszt Ferenc boldogtalan volt az nap, a melyen rendes whist partiját nem játszhatta; és a nagy zenetitánban kedves és naiv vonás, hogy a veszteség nagy mértékben idegessé tette. Lisztnek hosszú éveken át Apponyi Albert gróf volt a rendes whistpartnerje."

Liszt Ferenc életrajzírói több helyen megemlítik a Mester kártyázó szenvedélyét. Baden-Baden híres/hírhedt kaszinójában baccarat játszott, míg baráti körben a whist volt az estéket kitöltő szórakozás. Igazolni látszik ezt a Liszt Ferenc lakosztályában ma is megtalálható kártyaprés. Tudnunk kell, hogy a XIX. században a kártyakarton három réteg papír összeragasztásával készült, mely állásában hajlamos volt a görbülésre. Ezt a tulajdonságot hivatott a kártyaprés megszüntetni úgy, hogy a pihenő kártyacsomag lapjait összepréselve kiegyenesíti azokat.

Liszt Ferenc levelezéséből és kortársai feljegyzéseiből ismerjük kártyás szokásait. A hosszú utazások óráit whist-, piké- és tarokk partnerekkel töltötte. Koncertjei után pedig rendre feltűnt a városi kaszinók és fényes paloták kártyatermeiben - nem ritkán nagy összegeket elveszítve.

Liszt Ferenc 1847-ben. Barabás Miklós festménye

Liszt Ferenc 1880. első hónapjaiban a Hungária Hotelben lakott, lakosztályában és vendégeskedései alkalmával gyakran kártyázott barátaival. P. Eckhardt Mária tanulmányában (Liszt Ferenc és magyar kortársai az Országos Széchényi Könyvtár dedikált Liszt-zeneműveinek tükrében, 1976.) megemlékezett Liszt Ferenc whist partnereiről: "Liszt budapesti tartózkodásai idején gyakran jelent meg néhány különösen kedvelt barátjánál, akikkel együtt whist-játékkal, kellemes beszélgetéssel, rögtönzött muzsikálással töltötte szabad idejét. Állandó whist-partnerei voltak: Vörös Várkonyi Kálmán és felesége; Pulszky Polixéna, továbbá a Végh-házaspár.

A társaságot időnként Mihalovicz Ödön, esetleg Ábrányi Kornél egészítette ki. Végh János visszaemlékezései, valamint a Liszt-Végh levelezés egyaránt utal erre a szoros kapcsolatra, s több olyan apróságot elevenít fel, melyek Liszt és Véghék családias viszonyáról tanúskodnak (pl. Végh beszámolója a "whist sérieux" játékban Liszt javára elkövetett "kegyes csalások"-ról.

Csapó Vilmos naplójában írt Liszt Ferenc sajátos játékáról: "1880. február 4. - Ismét whisteznem kellett a Mesterrel, kinek partnere lenni érdekes, mert a játékot szellemes, tréfás közbeszólásokkal fűszerezi, a whistet komolysággal, de gyengén játszva mégis bosszankodik más hibáin."

Liszt Ferenc whist partnerei között említik még Rosty Pál dunapentelei földbirtokost, világutazót, a MTA tagját, Mihalovich Ödön, zeneszerző zongoraművészt, aki Liszt utódaként 30 évig a Zeneakadémia igazgatója volt. Augusz Antallal, Apponyi Alberttel, és Ábrányi Kornéllal szinte naponta találkozott. 1883. február 3-án ifjabb Johann Strauss a budapesti Népszínházban vezényelte nagy sikerrel A vidám háború (Der lustiger Krieg) című operettjét, Ezt követően találkozott Liszt Ferenccel, végül este whistet játszottak.

Fittler Katalin cikkében írt Liszt Ferenc utolsó napjairól: "24-én nagyobb társaság gyűlt össze. Liszt, aki rendszeresen felolvastat magának, amióta a hályogtól megromlott a látása, igyekszik feleleveníteni a régi szép időket, s bár el-elbóbiskol napközben, nem tartóztatja meg magát a kártyapartiktól. Sőt, lisztiádát is rögtönöztet, s arra is van gondja, hogy a meiningeni hercegnő tiszteletére felvegye abbéruháját. Öltözködésnél természetesen Lina segít neki, s ő fésüli Mestere megritkult hajacskáját... És este ismét átment Siegfrieddel a Wahnfriedbe, majd lányunokáival whistezett."

És hogy milyen kártyával játszott Liszt Ferenc és a tiszti- és úri kaszinók, kávéházak, polgári otthonok játékszenvedélytől izgatott népe?

Whisthez, bakkhoz és sménhez francia sorozatjelű, 52 lapos kártyát használtak. A lapok sarkában nem szerepelt a kártya rangjának felismerését segítő index - betű (szám) és színjel. Éppen ezért kényelmetlen lehetett a kézben tartott 13 lap minőségét folyamatosan figyelni.