kártyás játékok, kártya játékok, kártya játékok online, kártya játékok ingyen, kártya játék leírások, kártya játékleírások

Aufhalter-Tarcsay Debrecenben

A debreceni kártyagyártás története újabb adalékkal bővült. A városban dolgozott Aufhalter József kártyanyomdája, mellyel egyik alapítója lett a Debreceni Kártyagyári Részvénytársaságnak. Az 1871-ben létrejött vállalkozás 4 évig működhetett, hiszen 1875-ben már csődeljárás folyt ellene. A cég tulajdonosai között szerepel Kutasi Imre, Telegdy Lajos, Tarcsay/i Lajos és Aufhalter József. Egy közelmúltban látókörbe került közlemény alapján lehet pontosítani, hogy utóbbi fia, Aufhalter Lajos és Tarcsai Lajos ugyanaz a személy volt!

„Aufhalter Lajos debreczeni lakos saját, továbbá József, Lajos és Pál nevű gyermekei vezetéknevüknek „Tarcsai”-ra kért átváltoztatása folyó évi 6376. számú belügyministeriumi rendelettel megengedtetett.” Budapesti Közlöny, 1872 március 6.

1878-tól Tarcsai saját nevén gyártott kártyákat Debrecenben. (Hivatalosan ez a vállalkozás 1904-ig működött, valójában talán 4 évig lehetett aktív.) Az 1880-as években Tarcsai Lajos Budapestre költözött. 1886-ban az Első Magyar Kártyagyári Részvénytársulat könyvvezetőjeként szabadalmat nyújtott be „kártya-sikáló készülék és eljárás” címen, ami vélhetően a játékkártyák felületének tisztításáról szólt.

1900-ban a Népszava írt egy tervről, ami valóban csak terv maradt:

Lendül a hazai ipar. Tarcsay Lajos nevű úr segítségére siet Hegedűs Sándor kereskedelmi miniszternek. Lendíteni akar a hazai iparon. Kártyagyárat alapit. Tarcsay Lajos úrnak van is képzettsége arra, hogy nálunk alapítson. Vezérigazgatója volt a néhai I. Magyar Kártyagyár részvénytársaságnak, melynek elnöke Zsiros Lajos (valójában Zsíros István) 100.000 frtnyi hamis váltót hozott forgalomba s a mely vállalatnál a kincstár 69.000 frt záróbélyeg hamisítványt fedezett fel s melynek nyilvántartási jegyzéke nem volt rendben s mely vállalat részvényesei az utolsó garasig elvesztették betétjüket.

A szép reményekre jogosító új kártyagyár részvénytársaság, hazai készpénzből, s külföldi gépekből alakul. A hazaiak pénzükért, a külföldiek gépükért, részvényeket fognak kapni. Hogy a hazai készpénzeseknek vagy a külföldi gépeseknek lesz-e okuk bánkódni, az majd később derül ki. Egyelőre éljen a hazai ipar!” Utolsó hírünk Tarcsay Lajosról, hogy 1927-ben, 83 évesen halt meg Tökölön.


Aufhalter Lajos színházi képes whist kártyája


Történelmi képes kártya Aufhalter Lajos jelzéssel


„Magyar arczképek legújabb eredeti kiadása
Tarcsay Lajos gyártmányából Debreczenben”


Tarokk kártya cégjeles lapja

Add a Facebook-hoz

www.piatnik.hu
www.piatnik.com
*
Játék- és játékkártya katalógusok 2024.
*
Weboldalunk az egyetemes kártyakultúra tárháza. Gyártással és kereskedéssel nem foglalkozunk!
Bridzsezzünk 2024-ben is! | részletek

Új esztendő, új versenyek, új remények a bridzsasztalnál!
Tarokkozzunk
2024-ben is! | részletek


Új esztendő, új versenyek, új remények az tarokkasztalnál!
Ultizzunk
2024-ben is! | részletek


Új esztendő, új versenyek, új remények az ultiasztalnál!
Ismét pagat.com | részletek

John McLeod Budapesten. Horváth Ferenc és Jánoska Antal riportja a Kártya Magazinban. John McLeod neve régóta ismert kártyás körökben. Az 57 éves londoni férfiú publikációi bekerültek az általa szerkesztett pagat.com internetes gyűjteménybe. A közelmúltban Michael Dummett-tel írott, két kötetes A Hístory of Games Played with the Tarot Pack a kártyakönyvtárak gyöngyszeme lett. John McLeod és barátai 2007-ben Budapesten és Szegeden jártak. Az esték természetesen tarokkozással teltek. Johnnal a játék szünetében – mondhatni két osztás között – beszélgettünk.
Webmester
A weboldallal kapcsolatos
kérdésekben a levelezési cím:

1064 Budapest, Izabella u. 69.
Telefon: 06 1 332 3261
E-mail: civertan@civertan.hu

Az oldalon szereplő információk, képek
és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak.
Minimum felbontás: 1024 x 768
Grafika és kivitelezés: Civertan Grafikai Stúdió