Gajdács Pál: A kártya

Az unalom ha ugy ellátogat hozzám,
Ugy eltépelődöm az emberek sorsán;
Itt is, ott is látok vergődő alakot.
Kit előbb a jólét lágy karja ringatott,
Annak fejealját ma az ínség gyártja,
Ki tette koldussá? Ki más, mint a - kártya.

Otthon a nő hordja a nehéz keresztet:
Öt-hat éhes gyermek falat után reszket,
A szoba ablakát szél ha veri, rázza,
Sir a sok apróság dideregve, fázva . . .
Hej de ezt az apa nem érzi, nem látja:
Füstös korcsmában ül, kezében a - kártya.

S ha az átkártyázott éj után, ugy reggel
Bortul tele fővel és üres - zsebekkel,
Mint a derékban tört eb, haza tántorog,
Káromlásra nyilik a gőzölgő torok;
Istent, embert - le a sárga földig rántja:
Nincs előtte szent más semmi, csak a kártya.

Így a míveletlen, bárdolatlan lélek;
De ehhez hasonlót másutt is szemlélek,
És nem is kell éppen oly messzire mennem:
Hol a ,miveltséggel' hivalkodnak fennen,
S ahol minden szépnek, nemesnek van pártja-.
Legszebb szórakozás ottan is - a kártya.

Valóban szép, nemes ,mívelt' szívből ered;
Véres verejtékkel áztatott kenyeret
Társunk családjának szájából kivenni,
őt koldussá tenni, - az egész csak ennyi!
A balszerencsének őt lesújtó bárdja
Korántsem mi vagyunk, hanem csak a kártya.

S ami őt leverte, ami neki ártott,
Forgatta ellenünk ő is azt a bárdot,
Ki dob hát ránk követ? Védekezvén, ma is
Megengedett fegyver, védelem a paizs;
Bűnt nem követtünk el, mindenki belátja!
Kezünkben egyenlő pajzs volt a kártya.

Így a kártyajáték szép férfi-sport, torna,
Átkot, romlást szülő bűn hát hogy is volna !?
Épp azért e mai feminista század
Magas lovon ülvén, föl azon sem lázad,
Sőt benne a ,sikk'-nek szimbólumát látja,
Szép női kézben is ha reszket a - kártya.

Miért ne élvezné ő is néhány percet ?!
Mit férje napközben verejtékkel szerzett,
Azt ha egy éjen át eljátszta, elverte,
Ezért ugyan pálcát ki törhet felette?
Mit neki a konyha, gyermeke, családja!?
Ott a cseléd, dada ! Öt hívja a kártya.

Ami ezután jön, az is csak kicsinység!
Ha, a boldogságot felváltja az ínség,
És az élvezetnek aztán az a vége:
Elfogy a becsület, a családi béke,
S önszívébe a férj ha a gyilkot mártja,
Nem a nő az oka annak ! Csak a - kártya.

S így ha ez a nemes, fölséges élvezet,
Mint minden földi út, a sírhoz elvezet,
Minek a sír fölé emlékoszlop, márvány?
Ott a koldus gyermek, áll megtörten,
Ott a sírkereszt is, utolsó barátja: árván...
Kettétört koldusbot és egy tucat - kártya !

GAJDÁCS PÁL evangélikus lelkész, helytörténész, költő.
(Békéscsaba, 1847. december 23. - Tótkomlós, 1929. november 13.)


A vesztes