|
Kártyakult | Irodalom | Novellák
Krúdy Gyula: Az elkártyázott asszonyIsmertem egy asszonyt, akit az ura kártyán nyert magának. Persze, valakitől el kellett nyerni, de arról a férfiről, aki az asszonyt kártyára feltette, nem igen beszéltek. A pesti és vidéki lóversenyeken többször feltűnt ez az asszonyság, mert kártyázni nem engedte az urát, amióta őt megnyerte magának. „Többet már úgyse hozhat a kártyaszerencse", - mondogatta az asszonyság és mint ebből látható, nem érezte magát boldogtalannak. Hogy férfiakat viszont hányszor kártyáztak el hölgyek, erről is tudnak némelyek, de mégis csak ritkábban fordult elő, hogy az asszony a szeretett férfit tette volna kártyára. Isten tudja, ebben az egyben megbízhatók voltak az asszonyok. A férfit maguknak akarnák megtartani, még akkor is, ha minden kötél szakadt. A legtöbbször pénzben kártyáztak Magyarországon. - Milyen a kártyajárás arrafelé ? Termett már? - hallatszott néha a kérdezősködés kis vidéki állomásokon, ahol az ország dolgait az utazók egymás között megbeszélni szokták. Szerelemről nem kérdezősködtek. Magyarországon nem mindig csak szerelmeskedtek az emberek, amint ezt legjobban tudták, hanem kártyáztak is, holott kártyázni nagyon kevesen tudtak. Kártyáztak tehát tudatlan emberek módjára és így állott elő az a furcsa helyzet, hogy a „békevilágban" hazánkban évenként többen pusztultak el a kártya miatt, mint a szerelem miatt. Ha mindenki úgy tudott volna kártyázni, mint Szemere Miklós, tán sohase lett volna baj az országban. Ha a legtöbben az egyiptomi kedivét vagy Blanc urat, a montecarlói igazgatót választották volna ellenfelüknek, mint Gály Lajos, csak szaporodott volna az országvagyon, ha másképen nem „kötelezvények" alakjában, amelyeket az öreg Gály az egyiptomi kedivénél apránkint beváltogatott és a budapesti tőzsde környékén lévő kávéházakban a még nála is jobban kártyázó zsidóknál eleregetett. Ha mások is úgy pikkettíroztak volna, mint Péchy Andor, aki csak Keglevich István gróffal kártyázott és mégis mindig jó paripái és élemedett gavallér korára jó életjáradékai voltak, nem kellett volna félteni a magyarországi gentryt az elpusztulástól. Igen jól kártyázott, bár csak ritkán cselekedte a legöregebb Dungyerszky, (a Lázár), nem játszott rosszul idősb Sacelláry György Pál, (kár, hogy abbahagyta), Lánczy Leó és egy Haggenmacher, aki svájci állampolgár létére rokonságban is volt a harminckét levelű bibliában szerepet játszó szabadsághősökkel. Különben minden városnak, Nagyváradnak, Aradnak, Marosvásárhelynek meg voltak a maga kártyafejedelmei, akikre nyugodtan rábízhatta volna a pénzét akárki, az csak szaporodott volna. Termett mák. A régebbi Magyarországnak egyetlen komoly, nemzeti játéka volt, a ferbli, amellyel se azelőtt, se azután nem versenyezhetett semmiféle játék, mert ferblizni tudni kellett minden magyar embernek, aki valamit számítani akart ebben az országban. Egyszer nagyobb, máskor kisebb vizi mellett, de mindig az összes tekintélyes szertartások és ünnepi ceremóniák betartásával ferbliztek hazánkban. Még csak megélhetett valahogy az ember a „dreiszitt" tudása vagy atyafiság segítsége nélkül, de a ferbli szabályok ismerése nélkül akár világra se jött volna. Pedig a ferblit tanulni kellett, még pedig nem kézikönyvből, hanem személyes, hosszas, figyelmes, hallgató részvétellel. A társadalmi ranglétrának az volt az első lépcsője, míg az életbelépő fiatalember gibicelhetett a ferblijáték mellett. Ez amolyan ügyvédbojtárkodásnak vagy fizetés nélküli fogalmazóságnak felelt meg, habár az ország elszegényedésével már ezek a gyakornokok is némi fizetést húzlak, amelyet „gibic-pénznek", némely vidéken „orrocskának" neveztek, de mindenesetre napidíjnak számított, amelyet személyes jelenléttel (és egyéb hűségi tanúságtétel mellett) lehetett elnyerni. Amikor még volt pénz bőven Magyarországon, némely lusta fráter megmaradhatott egész életére bojtárnak, azaz gibicnek a principális mellett; megélhetett állásából. De úri hajlandóságú embernek mégis csak az lehetett a célja az életben, hogy valódi, komoly, sőt nélkülözhetetlen ferblijátékos legyen azon a hazai tájon, ahol huzamosabb ideig megtelepedni, esetleg családot alapítani szándékozott. A jó ferblista előtt nyitva állott az egész világ. Az lehetett belőle, amit csak sorsában elérhet, egy ember. És a háborúban is a jó ferblisták hozták haza az első kitüntetéseket, amint a komoly kártyásnak kell tudni mindig valamely taktikát, stratégiát is a vakszerencsén kívül, mint a kiváló katonának. Azok a nagy kártyacsaták, amelyekből a régi Magyarországon az apák fiaiknak regéltek, amelyekről könyveket is írtak, többnyire háború előtt történtek, amikor nem lehetett egy tartományt, egy vármegyét vagy egy uradalmat elveszíteni vagy nyerni csak a hadiszerencse révén, hanem kártyázni, komolyan, stratégiával, az összes esélyek mérlegelésével, lelki diszpozícióval és többnyire készpénzben kellett kártyázni érte. A vizit mindenekelőtt „be kellett tenni" mindenkinek, aki kártyázni akart. Ugyancsak készpénz volt szükséges a besszer-hez, a rebesszerhez, a kóstához, a blindeléshez, az ostorhegyesig való végigveretéshez, a nix-blindezéshez, a „hívok, mintha láttam volna" című figurához, a „megadomhoz", a „most majd megnézzük, menynyit ér a festett papiros?" bevezetésű fordulathoz, a folemászhoz, a gatyába látáshoz, a visszahíváshoz, a mi van érte-hez... készpénz kellett ide, hogy az ember a ,,nagy játék" összes figuráit végigélvezhesse, átverejtékezze, végül szemrebbenés nélkül elveszítse vagy esetleg megnyerje... Hívhatnánk a készpénzt hatosnak, koronának, egyforintosnak vagy ötforintosnak is, de ott kellett neki lenni a játék folyamán, ha a „föld alól is", mert nagyon megrontotta a játék ízét az úgynevezett „hozom", amely tán akkor se volt mindig gilt, ha egy megyés püspök ígérte. Ugyanezért nagy hasznát lehetett venni a ferblijáték körül készpénzzel rendelkező egyéneknek: - így a főpincérnek, a kávésnak, az uzsorásnak, a takarékpénztári igazgatónak, aki éjszaka is kinyitotta a Wertheimszekrényét, ha megfelelő kuncsaftja jelentkezett. A jó ferblistának ugyanezért előre tudni kellett, ihol tud minden (körülmények között készpénzt szerezni, ha például ostorhegyesként ült a maga két disznójával, amire még az Osztrák-Magyar Bankban is lehetett némi hitelt kapni, ha az előző játékosok „dobni" kezdték kártyáikat a „kóstáltató" (az osztó) mind szenvedélyesebb támadásaira. Az ostorhegyes ült a maga két ászával és babonás szavakat mondott magában; például: „nem az a legény, aki üt, hanem aki állja" - mondta és éjfélkor is elment a teherpályaudvarra, ahol a vasúti pénztárhoz volt kulcsa vagy az ezredirodába, ahol ugyancsak volt mindig elég készpénz. (Szerencsés eset volt, ha nem kellett ilyen „messzire" menni és a gibicek között akadt egy megértő szívű uzsorás, aki méltányolta a két disznó jelentőségét. (Habár befagyni éppen a két disznóval lehet a legkönnyebben a legkisebb háromszorral szemben). Esterházy Pál, aki a nagyváradi Vilmos-huszároknál volt főhadnagy mindig egy koffernyi készpénzt tartott a lakásán, ugyancsak csikóbőrös utazóládában feküdt a Baich Péter főhadnagy készpénze. De néha még e gavalléroknak se volt elegendő állományuk, pedig nem ferbliztek. De ahol komolyan, szívvel, valódi hozzáértéssel ferbliztek, mint például a Bácskában vagy Szabolcsban, Debrecenben vagy Aradon néha az egész vármegye forgalomban levő készpénze ütközetbe ment, ha megfelelő matadorok vettek részt a csatában. Szerencsére az Osztrák-Magyar Bank mindig nyomtatott új pénzt, akárki volt a nyertes a játék végén. Volt már telegráf abban az időben is. A telegráf előtti időben kellett feltenni bundákat és falukat, mentegombokat és uradalmakat, megszokott kalandokat, sőt imádott asszonyokat is a kártyára, ha a készpénz elfogyott. Bolondság, de így volt, hogy majdnem annyian kártyázták el a feleségüket hazánkban a ferbli fénykorában, mint akár a vagyonukat. Mit ér az asszony, ha már nincs meg a hozzávaló üvegeshintó és a vagyoni jólét? Hadd vesszen az is a többivel! Gondolta magában a sorsüldözött kártyás, aki egy „hidegászt" szorongatott a markában. Hát az ilyen ferblista nem is érdemelt asszonyt. Szép idők! A magyar egy átkártyázott, szerencsés éjszaka után lehetett gazdag ember, házasember, országos hírességű ember, mert a jó kártyásnak mindenütt kalapot emeltek. Egy kellő lelkiállapotban és bölcsességgel átkártyázott éjszaka után ember lehetett a talpán, akinek a névnapját számon tartották a cigányok. Mindezt pedig a játékosok játéka, a ferbli idézhette elő. Komoly, ünnepélyes, országos jelentőségű játék volt. A Nemzeti Színházban is játszottak róla egy régi színdarabot, míg a kalábriász-parti csak a zengerájok műsorán szerepelt. Azt mondják, az volt a legjobb, legengedelmesebb asszony, akit kártyán nyert az ura. Dolgozott érte. Korábbi cikkeink:
Krúdy kártyásai
|
www.piatnik.hu www.piatnik.com * Játék- és játékkártya katalógusok 2024. * Weboldalunk az egyetemes kártyakultúra tárháza. Gyártással és kereskedéssel nem foglalkozunk!
Ismét pagat.com | részletek
John McLeod Budapesten. Horváth Ferenc és Jánoska Antal riportja a Kártya Magazinban. John McLeod neve régóta ismert kártyás körökben. Az 57 éves londoni férfiú publikációi bekerültek az általa szerkesztett pagat.com internetes gyűjteménybe. A közelmúltban Michael Dummett-tel írott, két kötetes A Hístory of Games Played with the Tarot Pack a kártyakönyvtárak gyöngyszeme lett. John McLeod és barátai 2007-ben Budapesten és Szegeden jártak. Az esték természetesen tarokkozással teltek. Johnnal a játék szünetében – mondhatni két osztás között – beszélgettünk. |
Webmester |
A weboldallal kapcsolatos kérdésekben a levelezési cím: 1064 Budapest, Izabella u. 69. Telefon: 06 1 332 3261 E-mail: civertan@civertan.hu Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. Minimum felbontás: 1024 x 768 Grafika és kivitelezés: Civertan Grafikai Stúdió |