Nasivasi

Az egyszerű hazárdjáték magyar neve miénk-tiétek lehetne. Természetében a fáraóhoz hasonló, egykor népszerű mulatság a játéktilalmi listák állandó szereplője volt. 2 csomag magyar kártyával játszhatja akár tucatnyi résztvevő is. Legfőbb jellemzője talán az lehetne, hogy gyors ritmusa miatt igen rövid idő alatt igen nagy összeg veszthető el avagy nyerhető.

1875-ben a Fővárosi Lapok cikkírója nem csak a játék szabályait írta le, de ismertette a kávéházak és zugkaszinók visszaéléseit, a manipulált játék fortélyait is. Az újságíró intelemire nem reagált a gyors meggazdagodásra vágyó közönség, hiszen a nasivasit csak a XX. század harmincas éveiben tűntette el a végleg a bakk, a smén, utóbbiakat pedig a póker.

„Ha valamely szenvedély, úgy bizonyára a kártyajáték tesz ezer meg ezer embert semmivé. A hazárdjáték minden államban tiltva van. Azt mondják, hazánkban is. De a tények, főleg a fővárosban az ellenkezőt látszanak bizonyítani. Legalább, úgy látszik, a rendőrség keveset gondol vele, mert míg más külföldi nagyobb városokban hónapokig kell utána járnia egy ügyes rendőrbiztosnak, míg egy játékbarlangot sikerül felfedeznie, minálunk egy pár kávéházban félig nyitott ajtóknál minden nap és rendes órákban játsszák a „nasi-vasit”, anélkül, hogy azok a rendőri közegek, melyek éjjelenkint e kávéházakat meglátogatják, legkevésbé is törődnének vele. Bizonyára tudják, hogy a mellékteremben tizenöt-húsz ember ül és áll egy zöld posztóval behúzott asztal körül, melyen egy pár ismert kártyás minden éjjel „üti” a nasivasit, de hát kevés gondjuk van a játszókra. Nem akarnak gyámkodni. A sajtó e tekintetben jobban végzi szolgálatát.

Midőn júliusban a lapok a „nasi-vasi” ellen felszólaltak, néhány napra megzavarták az illető nasibankárokat. Nem is volt egy ideig Budapesten nyilvános nasi-bank. De a lapok elhallgatták, a nasi-bankárok pedig ismét egész kényelemmel zsebelik ki ama könnyelműeket, kik a játékon nyerni remélnek, habár a játékon nyerni igen nehéz, mert itt nemcsak a sors határoz a nyerés vagy vesztés fölött, hanem a bankár ügyessége is, főleg ha ért a „volta-vetés”-hez, s hogy ehhez ne értsen, nem is képzelhető, különben nem engednék meg a részvényesek, hogy a nasit üsse.

Nemsokára beáll az új iskolai év, száz meg száz fiatal ember jön a fővarosba, s hányan lesznek ezek közül is, kik talán még életükben sem játszottak kártyát, a nasi-bank áldozatai! Mert ez a játék sokkal veszélyesebb a makaónal vagy ferblinél. A játékosnál, ki ferblit, makaót vagy más hazárdjátékot szokott játszani, könnyebben remélhető a javulás, mint annál, aki nasi-vasit játszik, mert e játéknál, úgy látszik, van lehetőség, hogy az ember elvesztett pénzét, ha apránkint is, visszanyerje. De ez csak látszat s hiú reménység. A nasi-vasin a játékos kénytelen megbukni, s hogy olyanokat, kik még megmenthetők, e játéktól visszatartsák, elhatároztam a nasi-vasit közelebbről megismertetni.

A nasivasis kávéházakban néhányan összetesznek minden este bizonyos összeg pénzt, s ez képezi a bankot. Éjfél felé kivilágítják a játszó-szobát s mihelyt „verebek” (műszó) jelentkeznek, kikről a bankár felteszi, hogy van „levesük”, megkezdődik a játék, melynek kezdetével megtörténik, hogy a „veréb” játékosnak hiányában, azért mert még kevés játékos van, el ne repüljön, egy vagy más a bankárok előtt ismeretes „falcsináló” a bank pénzével játszik, melyet szerencsésen elveszít vagy kellő alkalommal visszaad, s így a játék megkezdését elősegítvén, felkel a boldog öntudatban, hogy ha a bank „retirál”, ő pár hatos „sáp”-ot kap.

Maga a játék ebből áll: a bankár egy játszma kártyából kitesz az asztalra pár hüvelyknyi távolra egymástól nyolc kártyát, egy hetest, nyolcast, királyt, ászt; aztán egy másik játszma kártyát megkever, s elemeli, mialatt a játszók tetszésük szerint tesznek az asztalon fekvő lapok egyik vagy másikára, vagy többre is egyszerre bizonyos összeget, (minimum 20 kr., maximum 10 frt). És most csend! A bankár lehúzza a legfelül fekvő kártyát s teszi magától jobb felől, ez a „nasi”, azután lehúzza a második kártyát s teszi bal felől, ez a vasi; azt a pénzösszeget, mely a jobb felől esett kártyán fekszik, kifizeti; azt, amely a bal felől eső kártyára van téve, „behúzza”. Ezután vár kissé, hogy nem tesz-e még valaki s, „leüti” a második pár kártyát, s így tovább; tehát minden lehúzott két kártya után fizet és nyer a bankár s tehetnek új összeget a játékosok.

Mindezeket kénytelen voltam a következők megértése végett előrebocsátani. Ha valaki a nasi-vasit „ütni” látja s annak titkaiba nincs beavatva, azt gondolhatná, hogy itt a játék „tisztán megy”, s a játékos épen úgy nyerhet, vagy veszthet, mint a bankadó. A dolog azonban máskép van. A bankadónak itt sok előnye és fortélya  van.

Miután az utolsó kártyát mindenki láthatja s így az a nyerőre nézve nem számít, míg a „falhoz szorult” utolsó előtti lapról a bankár a pénzt behúzza, csak 15 nyerő lap van egy játszmányban, ellenben 16 vesztő, s ez a bankár első előnye. Másodszor: ha mind a jobb, mind a bal oldalra ugyanaz a lap esik, például jobbra király és balra is király, a bankár behúzza az e lapra tett összeg felét, ami rá nézve a legnagyobb előny, mely előnyt a bankár nagyon is felhasználja, igyekezvén mennél több „plust” ütni. Ezekből látható, hogy a bankár a játékos ellenében nagy előnyben áll; a játék azonban csak akkor megy ily tisztán, ha okos emberek is játszanak; míg ha kedvező az alkalom, ha t. i. „a levegő tiszta”, s van „veréb” ki a levest jól oda szúrja, akkor jönnek a fortélyok, melyek segélyével a bankár tetszése szerint azt a lapot veti a nyerő vagy vesztő oldalra, a melyiket akarja. A dolog hihetetlennek látszik, pedig ezt kivinni nem nehéz, ugyannyira, hogy ha van egy játékos, ki egyik vagy másik lapra nagyobb összeget szokott tenni, (ily alkalommal többet is tehet tíz frt-nál, mert bizonyosan elveszti,) akkor kész „a malom”, s szegény ördög bizonyára elveszti pénzét.

A dolog ebből áll: a bankárnak egy társa kint megcsinálja a »malmot,« azaz vesz egy játszma kártyát, s rövidebb idő alatt, mint bárki is gondolná, úgy rakja össze, hogy a nyolcféle lap közül négy például hetes, alsó, király, ász a vesztő, a többi négy, nyolcas, kilences, felső és tízes a nyerő oldalra esnek. Annak, ki az így elkészített játszma kártyát kezében tartja, igen könnyű kedvező alkalommal a kártyákat kicserélni. A bankár az összecsinált játszma kártyát keveri ugyan, illetőleg úgy tesz, mintha keverné, el is emeli, de ez nem árt, s kezdődik egy játszma, melyben négyféle lap közül mind a négy veszt, négy nyer, miután többnyire a már vesztett lapok valamelyikére tesznek a játszók, s e lapokból mind a négy veszit, biztos és nagy a bankár nyeresége, de bizonyosan elveszti a játszó tételét (feltéve, hogy nagyobb összeget tett fel). Ha történetesen oly lapra tett volna, melynek az összerakás szerint nyernie kellene, mert a bankárra nézve nincs könnyebb, mint egy lapot elejteni, melyet mellette ülő bankártársa ügyesen felfog, s még ügyesebben a már levetett lapokhoz tesz, miáltal éppen ellenkezőleg esnek a kártyák, s azok, melyek nyertek volna, most veszítenek. Ez okból magyarázható meg, miért nem engednek a bankárok helyet a bankadó mellett, s miért ül legtöbb esetben a bankadó mellett jobb és balról egyik társa.

A kártyát fentebbi módon összerakni kellemetlen. Van tehát egy másik mód is, melyen szintén képes a bankár tetszése szerint akármelyik lapot a vesztő oldalra vetni, mert a játékhoz használandó kártyák már előre megjegyezvék. A jegyeket a lap hátsó szélén két ellentétes szögletén csinálja a bankár éspedig oly finoman, hogy csak éles szem képes a jegyeket megkülönböztetni. Miután a jegyek a két egymással ellentétes szögleten vannak, akárhogy veszi is a bankár kezébe a kártyát, mindig láthatja a jegyet, s ha a legfelső kártyát kissé letolja, látja az alatta lévő második kártya jegyét is. Ha most valaki nagyobb pénzösszeget tett, melyet ő „megfogni” akar, figyelemmel kíséri a jegyeket; például tett valaki tíz frt-ot a királyra, a bankár vigyáz mindig a jegyekre, s ha a legfelsőbb kártya a király, akkor rendesen leüti a két lapot, mert úgyis nyert, de ha például a felső kártya hetes volna, az alatta levő pedig a király, melyen nagyobb összeg pénz áll, s mely a lapok fekvése szerint rendes úton a nyerő oldalra esnek, ahelyett, hogy a felső lapot húzná le először, kihúzza ügyesen az alatta levőt, a tíz frt-tal terhelt királyt, s azt veti a vesztő oldalra. A játék rendje s a lapok fekvése szerint vesztett volna a hetes és nyert volna a király, de a bankár fortélyos ügyessége következtében éppen az ellenkező eset áll be.

Mindezekből láthatja mindenki, hogy a nasivasi a legnagyobb rablójáték, s a rendőrség igen jól tenné, ha e játéknak véget vetne; de miután a rendőrség mitsem látszik törődni e játékkal, óhajtandó, hogy a lapok támadják meg többször e nyilvános fosztogatást, s akkor remélhető volna, hogy a rendőrség is kinyitja a szemét.”

Ászok, felsők, királyok – „A nasivasit Piatnik kártyával játszd!”