kártyás játékok, kártya játékok, kártya játékok online, kártya játékok ingyen, kártya játék leírások, kártya játékleírások

Nők a háborúban - Nők a kártyán

A háborúskodás hagyományosan a férfiak dolga.
A nők sokáig csak elvétve, a végső elkeseredés idején vettek részt a harcokban. A XX. században azonban egyre több nő kapott szerepet ezen a területen is.

Egyrészt azért, mert a Vöröskereszt felállításával a sebesült katonákat ápolni kellett. Másrészt az információáramlás gyors fejlődésével egyre több feladatot a háttérben kellett megoldani, mely feladatokhoz - a kisebb fizikai igénybevétel miatt - egyre gyakrabban igyekeztek nőket alkalmazni. Harmadrészt egyes szállítási és harci feladatokat, ugyancsak a technika fejlődésére visszavezethetően, nők is el tudtak már látni, vagy csak egyszerűen a férfi munkaerő fogytán a nők munkaerejére is szükség volt a hadianyagot előállító gyárakban. Ezeknek a nőknek egyes paklikban, még ha csak marginálisan is, de emléket állítottak.

A Vöröskereszt létrejöttének magyar vonatkozása is van, mely visszanyúlik arra az időre, mikor Itália még nem volt egységes, hanem több kisebb állam alkotta területét. A nacionalizmus kialakulásával a területek egyesítése, s így a nemzet felemelkedése olasz kívánalommá vált, melyet a szárd-piemonti uralkodó, II. Viktor Emánuel, el is akart érni a saját uralma alatt. Célja eléréséhez azonban az Osztrák Császárság itáliai területeit is el kellett foglalnia. A király külügyminisztere, Cavour, a tervhez megnyerte III. Napóleont is. Így a területeit védő Osztrák Császárság nemcsak a Szárd-Piemonti Királysággal került összeütközésbe, hanem az őket katonailag támogató Francia Császársággal is. A háborút eldöntő csata 1859-ben Solferino közelében zajlott le, ami a szárd-francia csapatok győzelmével végződött. A csata hatalmas emberveszteséggel járt, mely súlyosságához hozzájárult az elégtelen egészségügyi-orvosi ellátás is. Az épp, más üzleti ügyben, arra utazó svájci Henri Dunant megrendítették a látottak, s igyekezett a sebesültek túlélési esélyét növelni segélyszállítmányok szervezésével. Visszatérve hazájába egy évvel később megalapította a Sebesülteket Segélyező Nemzetközi Bizottságot, mely később Vöröskeresztre változtatta a nevét. A szervezet a jelképéül a svájci állam szimbólumának inverzét, a vörös keresztet választotta. Ezen a területen dolgozó ápolónőt ábrázol a Pepys kiadó "Győzelem"(Victory) megnevezésű kártyacsomagjának egyik lapja.


Amy Johnson; Mata Hari

A hosszabb ideje csak férfiakból álló csapatban mindig fontos szerepet játszott a nőkről való álmodozás, illetve a szolgálataikat felajánló könnyűvérű hölgyek társasága. Az amerikai katonák álmodozását megkönnyítette néhány rajzoló - elsősorban a nők testi erényeit kiemelő - grafikája. A mesterek közül kiemelkedett a perui származású amerikai Alberto Vargas, akinek képei a 40-es évek elején az Esquire magazinban jelentek meg, s később gyakorta másolatban a repülőgépek oldalán. Általa megrajzolt hölgyeket láthatunk a Western World Playing Card Co. kártyakiadó által forgalmazott "Vargas hiúsága" (Vargas Vanities) megnevezésű pakliban.

A háborúban szerepet vállaló hölgyek legizgalmasabb csoportját képviselik a kémnők. Talán a legismertebb közülük, Mata Hari. Eredeti neve Margaretha Gertruida Zelle, aki a művésznevét egy maláj hercegnőtől kölcsönözte, s e néven erotikus tánctudásának köszönhetően rövid időn belül hírnévre tett szert. Párfogói versengtek kegyeiért, bár ő mind közül a katonatiszteket kedvelte a leginkább. Mivel az I. világháborúban a semleges Hollandia állampolgára volt, ezért szabadon utazgathatott a hadviselő felek között. A háborús ellenfelek területei közötti utazgatások, illetve a kiterjedt kapcsolatai miatt vált gyanússá, s keveredett kémügybe.


Vargas Vanities

A mai napig a kémnők mintatípusa annak ellenére, hogy 2001-ben egy felülvizsgálati per során kimondták, hogy nem volt bűnös, nem volt kém, hanem "csak" táncosnő és kurtizán. A holland származású táncosnő már életében sokak fantáziáját megmozgató alakká vált, kivégzése pedig végképp a legendák világába emelte. Őt ábrázolja a Nicky Taylor által megrajzolt és a Piatnik cég által a BBC rádió fennállásának 50. évfordulójára kiadott, a BBC egyik rádióműsorát - "A nő órája" (Woman s Hour) - képileg bemutató pakli kör bubi lapja.

A legkevésbé ismert szerepet azok a nők vállalták, akik a háttérben adminisztratív munkát, szállítmányozást vagy a harci cselekményekhez kisegítő tevékenységet végeztek. Ezen nők egyik alakja "A nő órája" (Woman s Hour) pakli káró nyolcas lapján látható Amy Johnson. Ő volt az első nő, aki egyedül Angliából Ausztráliába repült. Johnson a II. világháborúban csatlakozott az Angol Királyi Légierőhöz (Royal Air Force) és repülőgépével szállítmányozást végzett. Egyik útja során a rossz időjárási viszonyok miatt repülőbalesetben életét vesztette.


Victory - ápolónő és mentősofőr

A Carta Mundi kiadó "Az angliai csata" (The Battle of Britain) nevű kártyapaklija a légierőnél szolgáló hölgyeket is megjeleníti. A pakli, fél évszázaddal a légicsata után, Nagy-Britannia megtörését célzó folyamatos Luftwaffe támadást visszaverő pilótáknak és őket a háttérmunkájukkal segítő nőknek állít emléket. A pakli treff dáma lapja egy, a rádióforgalmazásban dolgozó hölgyet ábrázol munka közben.

Az angol Pepys által 1940-ben kiadott Victory card game is kitér azoknak a nőknek a győzelemben betöltött szerepére, akik az "otthoni csatatéren" (Homefront) teljesítettek szolgálatot. Voltak, akik mentősofőrként szállították a légitámadásoknál megsérült embereket, voltak, akik a romeltakarításban segédkeztek, voltak, akik a légierő kisegítő személyzetéhez tartoztak . . .

Láthatjuk, a XX. század háborúiban már a nők tevékeny szerepére is igényt tartottak a hadviselő felek. Nélkülük - ha mindössze csak az ápolónőkre vagy a romeltakarításban segédkezőkre gondolunk - valószínűleg sokkalta több áldozattal jártak volna a harci összecsapások. A sebesültek szenvedéseit enyhítő és az áldozatok számát csökkentő munkájuk miatt fontos szereplőivé váltak az előző század véres történelmének, így méltán érdemelték ki, hogy a katonai eseményeket feldolgozó kártyacsomagokban is bemutassák őket. | Facsar Mihály

Add a Facebook-hoz

www.piatnik.hu
www.piatnik.com
*
Játék- és játékkártya katalógusok 2024.
*
Weboldalunk az egyetemes kártyakultúra tárháza. Gyártással és kereskedéssel nem foglalkozunk!
Bridzsezzünk 2024-ben is! | részletek

Új esztendő, új versenyek, új remények a bridzsasztalnál!
Tarokkozzunk
2024-ben is! | részletek


Új esztendő, új versenyek, új remények az tarokkasztalnál!
Ultizzunk
2024-ben is! | részletek


Új esztendő, új versenyek, új remények az ultiasztalnál!
Ismét pagat.com | részletek

John McLeod Budapesten. Horváth Ferenc és Jánoska Antal riportja a Kártya Magazinban. John McLeod neve régóta ismert kártyás körökben. Az 57 éves londoni férfiú publikációi bekerültek az általa szerkesztett pagat.com internetes gyűjteménybe. A közelmúltban Michael Dummett-tel írott, két kötetes A Hístory of Games Played with the Tarot Pack a kártyakönyvtárak gyöngyszeme lett. John McLeod és barátai 2007-ben Budapesten és Szegeden jártak. Az esték természetesen tarokkozással teltek. Johnnal a játék szünetében – mondhatni két osztás között – beszélgettünk.
Webmester
A weboldallal kapcsolatos
kérdésekben a levelezési cím:

1064 Budapest, Izabella u. 69.
Telefon: 06 1 332 3261
E-mail: civertan@civertan.hu

Az oldalon szereplő információk, képek
és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak.
Minimum felbontás: 1024 x 768
Grafika és kivitelezés: Civertan Grafikai Stúdió