Szomaházy István: Kártyázó asszonyok

Kártyázó asszonyok Egy fiatal, még majdnem mézeshetes asszony e héten összeveszett az urával, s most megtört szívvel fordul hozzám, a bölcs és jószívű öreghez, hogy ügyében expressz úton igazságot szolgáltassak, mert különben annyira elbúsulja magát, hogy még a reggeli tisztogatást is el fogja hanyagolni, ami - lássák be, t. felebarátaim! - mégis csak a legnagyobb dolog a világon. Arról van szó, hogy az ifju párhoz a minap egész sereg látogató érkezett, sok férfi és egy asszony is, s ezek a látogatók azzal töltötték el az időt, hogy ebédutántól késő estig kártyáztak.

Karikatúra, 1930 körül

A ház úrnője egy darabig ott tett-vett a kártyázók háta mögött, de mivel  szegény nem tudja megkülönböztetni a makk felsőt a piros nyolcastól, hát végre is megunta a mulatságot, s csöndesen félrevonult valami sarokba, nehogy a vendégei mulatságát zavarja. A kis menyecske azt hitte, hogy helyesen cselekszik, pedig úgy látszik, valami szörnyű dolgot művelt, legalább az ura, mikor a látogatók végre késő  este eltávoztak, keserü szemrehányásokat tett neki, hogy udvariatlanul és illetlenül viselkedett.

- De hiszen én nem értek a kártyázáshoz, - mondta a fiatal asszony könnyezve.

A zord férjet azonban nem hatották meg a könnyek.

- Elég hiba, hogy nem értesz hozzá, - szólott haragosan. - Az édesanyád megtaníthatott volna rá, mert neki, amilyen öreg, már tudnia kellene, hogy manapság minden társaságbeli asszony kártyázik. De ha már úgy elhanyagolták a nevelésedet, legalább annyi belátásod lehetne, hogy ne kuksolj egy sarokban, mintha az orrod vére folyna . . . A vendégek teljes joggal ostobának tarthatnak, s elképzelheted, hogy ez nekem egyáltalában nem kellemes. . .

A nagyságos úr e kis monológ után elvonult a kaszinóba, a menyecske pedig gyászba borult szívvel ült le az éjjeli szekrény elé, hogy előttem e tengernyi bánatát kiöntse . . .

Csakugyan igaz-e, - kérdi tőlem - hogy az édesanyja oly szörnyűségeset hibázott, mikor a kártyázásra elfeledte megtanítani?

Tarthatja-e  magát tovább is intelligens női lénynek, amikor most ilyen szégyenszemre kitudódott, hogy a tercet nem tudja megkülönböztetni a bélakasszától? És mit kell tennie, hogy a haragos uracskáját kiengesztelje, amiért a vendégek előtt a szegény embert ilyen súlyosan kompromittálta?

Kedves kis nagyságos asszonyom, Kegyed nem hiába fordult hozzám a panaszával, mert én olyan tanácsot fogok adni, hogy az egész életében hálás lesz érte. A sikerért én becsületszóra garanciát vállalok, csak azt az egyet kötöm ki, hogy pontosan az előírásom szerint viselkedjék.

Tehát hallgasson ide: Kegyed holnap délben, amikor a szegény, kompromittált férje zord arccal helyet foglal az asztalnál, hogy a levesét elköltse, nyugodtan oda fog állni elébe és így szól hozzá:

- Édes fiam, tedd le most egy pillanatra a kanalat, mert amit mondani fogok, az egy csöppet se tréfaság. Te a minap ostobának neveztél engem, mert az édes anyám nem tanitott meg a kártyázásra. Vedd tudomásul kedves barátom, hogy gonoszabb ostobaságot még soha se mondott senki, mint amilyet te mondtál a fiatal és ártatlan feleségednek. Engem az édesanyám nem kártyapartnernek nevelt, mert ha kártyapartnerre volt szükséged, akkor mentél volna el háztüznézni a legelső  budapesti kávéházba. És én magam se pályázom arra, hogy a makk felsőt meg tudjam különböztetni a piros nyolcastól, mert én nem azt fogadtam meg az anyakönyvvezető  előtt, hogy jó angén- vagy alsós-játékos leszek, hanem azt, hogy hűséges, jólelkű, együtt érző  társa leszek az uramnak. Ha van olyan asszony, aki a kártyázásban örömet talál, hát lelke rajta; én tőlem akár azt is megteheti, hogy karambolt játszik egy nyilvános kávéházban. De én sem kártyázni nem fogok, sem azt meg nem türöm, hogy a boldog házi tűzhelyemet kávéházzá degradálják. Nem mondom, hogy néha, egy-egy téli estén, a jó pajtásaiddal itthon is nem játszhatsz egy-egy kedélyes partiet; de délután, asszonyok között, ezt a léha mulatságot egyáltalában nem engedem meg. És még csak pajtáskodni se fogok az olyan asszonyokkal, akik illetlenül kártyát vesznek a kezükbe, amikor én, a ház urnője, nem értek ehhez a tudományhoz. Azt hiszem, megértetted, amit mondtam, mert meglehet s világosan beszéltem. És most, ha úgy tetszik édes fiam, hát tovább kanalazhatod a levesedet.

Mondja el ezt, az én felelősségemre, a kompromittált urának s én ezennel jót állok róla, hogy a kis prédikáció nem fog válópörrel végződni. Sőt, nagyon tévednék, ha a kedves férje nem egy bűnbánó, szégyenkező  kézcsókkal felelne erre a jogos és önérzetes beszédre.